NHL: Robertson mesterhármasával győzött a Dallas az Edmonton vendégeként

T. Z.T. Z.
2025.03.27. 07:57
A dallasi Jason Robertsonnak tíz perc kellett a klasszikus mesterhármashoz (Fotó: Getty Images)
A Dallas Stars Jason Robertson klasszikus mesterhármasának köszönhetően győzött 4–3-ra az Edmonton Oilers vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL) magyar idő szerint csütörtökön hajnalban. Ugyancsak idegenbeli sikernek örülhetett a Vancouver Canucks és a New Jersey Devils, hazai közönség előtt egyedül az Anaheim Ducks tudott nyerni.

A Nyugati konferencia második helyezettje, a Dallas Stars nagyszerűen kezdett az Edmonton Oilers otthonában, hiszen a második harmad végén már 4–0-ra vezetett. Ez elsősorban a brillírozó James Robertsonnak volt köszönhető, aki tíz perc leforgása alatt klasszikus mesterhármast szerzett. A záró harmadban látványosan az öltözőben maradt a texasi együttes, s az Oilers egymás után három gólt is lőtt, így egy találatra megközelítette ellenfelét. Az egyenlítésre azonban már nem maradt elég idő, így a Dallas győzelemmel távozott Edmontonból.

Ugyancsak idegenben győzött a Vancouver Canucks és a New Jersey Devils: előbbi a New York Islanders, utóbbi a Chicago Blackhawks otthonából hozta el a pontokat. Hazai jégen egyedül az Anaheim Ducks tudta megnyerni a meccsét, a Boston elleni találkozó 6–2-vel ért véget. A Bruins zsinórban negyedik meccsét bukta el az alapszakaszban.

NHL
ALAPSZAKASZ
New York Islanders–Vancouver Canucks 2–5
Chicago Blackhawks–New Jersey Devils 3–5
Edmonton Oilers–Dallas Stars 3–4
Anaheim Ducks–Boston Bruins 6–2

 

Legfrissebb hírek

NHL: a Kings szobrot állít és visszavonultatja Kopitar mezszámát

Amerikai sportok
2026.08.07. 21:01

NHL: Celebrini rekordszerződést kötött a San Jose Sharksszal

Amerikai sportok
2026.07.29. 22:42

Ovecskin vágya: elérni az ezer alapszakaszgólt az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.07.16. 18:22

NHL-legendáktól tanulhatnak Óbudán a hokis bírópalánták

Jégkorong
2026.07.16. 09:43

Jégkorong: először tart NHL-es kapusedző tábort magyar fiataloknak

Jégkorong
2026.07.10. 13:25

Leo Carlsson lett az NHL legjobban kereső játékosa

Amerikai sportok
2026.07.10. 08:08

NHL: Ovecskin szeretné bizonyítani, hogy tud még magas színvonalon játszani

Jégkorong
2026.07.09. 15:15

NHL: vállműtét miatt novemberben játszhat újra Connor Bedard

Jégkorong
2026.07.09. 10:07