Remekül, góllal és gólpasszal mutatkozott be a Montreal orosz tinédzsere

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.04.15. 07:54
null
Ivan Gyemidov így örült az első NHL-góljának (Fotó: Getty Images)
Biztossá tehette volna rájátszásbeli szereplését a Montreal Canadiens, de szétlövéssel kikapott vendégétől, a Chicago Blackhawkstól az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) magyar idő szerint kedd hajnali programjában.

A 14. percben már két góllal vezetett a Montreal, de előnyét nem sikerült megtartania, sőt az utolsó harmadban már futnia kellett az eredmény után – Juraj Slafkovsky végül egyenlített három perccel a vége előtt. A győzelem szétlövésben lett a Chicagóé, azaz a Canadiens legalább nem üres kézzel jött le a jégről – előnye négypontos a Columbus előtt a wild card-ért zajló versenyben. A sorozatban harmadszor vesztő Montrealnak egy, a lendületben, négyes sikerszériában lévő Columbusnak két mérkőzése van még hátra.

A Chicago elleni meccs szenzációja a napokban igazolt Ivan Gyemidov bemutatkozása volt: a Montreal 19 éves orosz szélsője nem akárhogyan, góllal és assziszttal rúgta be az NHL ajtaját. „Ez őrület! Sugárzik felém az emberek szeretete, nagyon jó érzés!” – mondta a tavalyi draft ötödik választottja, aki az SZKA Szentpétervár kötelékében letudott idény után a múlt héten írta alá montreali szerződését. Ha az ő lelkesedésén múlik, alighanem átlépi a playoff küszöbét a Canadiens… Az utolsó ellenfél a Carolina lesz.

A szétlövésben egyedül a korábban gólt és asszisztot is jegyző Frank Nazar talált a kapuba, az ő ütésével nyert az idényt a keleti 15. helyen záró chicagói csapat.

A Dallas helye biztos a rájátszásban, de nem néz ki jól a neve mögött a hat egymást követő vereség. Ezúttal a playoffról már biztosan lemaradó Detroit kapta el az utolsó harmadban négy gólt ütve, a 3-3 pontos Lucas Raymond és Moritz Seider vezérletével.

A Los Angeles 5–0-ra nyert Edmontonban, ezzel megkaparintotta a nyugati második kiemelést, azaz pályaelőnye lesz a rájátszás első körében – ahol ellenfele megint csak az Edmonton lesz, amely ellen sorozatban negyedszer kezdi a playoffot (az első három alkalommal az Oilers nyert).

Clayton Keller két-két góllal és assziszttal járult hozzá a Utah győzelméhez a Nashville ellen, a vendégek sorozatban az ötödik meccsükön szereztek pontot. Matt Villalta 27 védéssel járult hozzá karrierje első NHL-győzelméhez.

A Utah-hoz hasonlóan a New York Rangers és a Vancouver Canucks is lemaradt a rájátszásról, de a játéknapot győzelemmel zárták: a Rangers 1–3-ról fordított a Florida ellen – Vincent Trocheck emberhátrányban ütötte a vezető gólt –, míg a Canucks hosszabbításban, Jake DeBrusk 18 másodperccel a dudaszó előtt ütött góljával gyűrte le a San Josét.

NHL, ALAPSZAKASZ
Montreal Canadiens–Chicago Blackhawks 3–4, szétlövéssel
Detroit Red Wings–Dallas Stars 6–4
Florida Panthers–New York Rangers 3–5
Nashville Predators–Utah 3–7
Edmonton Oilers–Los Angeles Kings 0–5
Vancouver Canucks–San Jose Sharks 2–1, h. u.

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
4 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
7 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

Sérülések miatt változott a jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
2026.02.02. 21:16

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
2026.02.02. 19:35

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik