NHL: hetedik meccs dönt a Colorado–Dallas párharcban

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.05.02. 07:37
null
A Colorado kiharcolta a hetedik mérkőzést (Fotó: Getty Images)
Négy mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának csütörtöki játéknapján, és három párharcban kiderült, hogy ki jut tovább.

COLORADO–DALLAS

Valerij Nyicsuskin két góllal járult hozzá a Colorado Avalanche győzelméhez, kiharcolva a párharcban a hetedik, mindent eldöntő mérkőzést, amit szombaton Dallasban rendeznek.

Pedig a Dallas az egyaránt négy pontig jutó Roope Hintz és Mikko Rantanen révén az utolsó harmad előtt vezetett, ám a denveriek a záró felvonásban négyszer is bevették a 41 védéssel záró Jake Oettinger kapuját.

A két csapat egyébként negyedszer játszik hetedik mérkőzést a rájátszásban, a korábbi három alkalommal a Dallas jutott tovább. Érdekesség, hogy az öt évvel ezelőtt döntő gólt szerző Joel Kiviranta most már a Coloradót erősíti.

OTTAWA–TORONTO

Nincs szükség hetedik meccsre a kanadai párharcban, a Toronto ugyanis 4–2-re megverte idegenben az Ottawát. William Nylander két góllal és egy gólpasszal zárta a mérkőzést, de eredményes volt Max Pacioretty is. A 36 éves hokis sérülés miatt az alapszakasz utolsó 27 mérkőzéséről hiányzott a torontóiaktól.

A Maple Leafs, amely ötödször búcsúztatta el a play-offban az Ottawát, a rájátszás második körében a Florida Panthersszel találkozik.

MINNESOTA–VEGAS

A Torontóhoz hasonlóan a Vegas is idegenben zárta le a párharcát. Ryan Hartman ugyan kétszer is eredményes volt a Wildban, ám ő sem akadályozhatta meg, hogy csapata sorozatban harmadszor is kikapjon.

A Golden Knightsban Shea Theodore, Jack Eichel és Mark Stone is eredményes volt. A Minnesota búcsúja miatt ez volt Marc-André Fleury utolsó NHL-meccse, az olimpiai bajnok kapus még a 2003–2004-es idényben mutatkozott be az észak-amerikai ligában, a Pittsburgh Penguins színeiben.

EDMONTON–LOS ANGELES

A Vegas az Edmontonnal találkozik a rájátszás második körében, az Oilers ugyanis negyedszer is legyőzte a Los Angeles Kingst. Bár a kaliforniaiak kétszer is vezetést szereztek, az Edmonton fordított. Bár Anze Kopitar góljával szűk egy perccel a vége előtt feljött 5–4-re a Kings, két másodperccel a vége előtt a korábban két asszisztot is jegyző Connor Brown lezárta a mérkőzést, egyben a párharcot is.

FÉRFI JÉGKORONG
NHL, RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ
Ottawa Senators–Toronto Maple Leafs 2–4
Minnesota Wild–Vegas Golden Knights 2–3
Colorado Avalanche–Dallas Stars 7–4
Edmonton Oilers–Los Angeles Kings 6–4

Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Ottawa Senators 4–2
Tampa Bay Lightning–Florida Panthers 1–4
Washington Capitals–Montréal Canadiens 4–1
Carolina Hurricanes–New Jersey Devils 4–1
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–St. Louis Blues 3–2
Dallas Stars–Colorado Avalanche 3–3
Vegas Golden Knights–Minnesota Wild 4–2
Los Angeles Kings–Edmonton Oilers 2–4

 

 

Legfrissebb hírek

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
17 órája

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
2025.09.12. 20:07

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2025–2026

Jégkorong
2025.09.12. 13:32

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Fradi nélkül, határon túli fordulóval kezdődik az Erste Liga idénye

Jégkorong
2025.09.12. 08:48

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.09.12. 08:16

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
2025.09.11. 18:49
Ezek is érdekelhetik