Ritka nagy mázlija volt a Dallasnak, szinte a semmiből megnyerte a sorsolást – elsőként választhat az NBA-drafton

K. Zs.K. Zs.
2025.05.13. 09:39
Cooper Flagg akcióban az egyetemi bajnokság idei négyes döntőjén – vajon tényleg őt választja a Mavs? (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint kedd hajnalban a Dallas Mavericks nyerte meg az úgynevezett draftlottót, azaz elsőként választhat majd az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) idén nyári játékoskiválasztóján.

A Dallas Mavericks nem a sereghajtók között végzett a legutóbbi alapszakaszban (eljutott a playinig), így aztán kevés esélye volt arra, hogy az alapvetően a csapatok teljesítménye alapján zajló draftlottón megüsse a főnyereményt. Mégis így történt: az 1.8 százaléknyi esély bejött – ennél nagyobb mázlija csak három csapatnak volt az 1985 óta alkalmazott sorshúzáson: az Orlandónak (1993, 1.52%), a Chicagónak (2008, 1.7%) és a Clevelandnek (2014, 1.7%).

Az idény közben Luka Doncic elcserélésével a figyelem középpontjába kerülő Dallas – amely korábban sohasem nyerte meg a draftlottót – szakértők szerint szinte biztos, hogy a 206 centiméteres csatárt, Cooper Flagget választja majd a június 25-26-i brooklyni drafton. 

Az idényben 19.2 pontot, 7.5 lepattanót és 4.2 asszisztot átlagoló Flagg tavasszal a legjobb négy közé vezette a Duke Blue Devilst az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA), ő lett az év legjobb játékosa, és tavaly, 17 évesen az a megtiszteltetés érte, hogy az alaposan megrostált edzőpartnerek egyikeként segíthette az Egyesült Államok válogatottjának felkészülését a párizsi olimpiára. 

A drafton a Dallas után a San Antonio választ majd másodiknak, a Philadelphia harmadiknak, a Charlotte negyediknek, utánuk pedig már tényleg az elmúlt idényben nyújtott teljesítmény rangsorol – értelemszerűen a leggyengébb jön ötödikként, a legerősebb 14.-ként.

A játékosválasztás első körének első négy húzását meghatározó draftlottón az a 14 csapat vett részt, amelyik nem jutott be a rájátszásba. A sorsoláson 14 pingponglabdából négyet húztak ki; a lehetséges 1000 kombinációt előzetesen véletlenszerűen szétosztottak a csapatok között, súlyozva az előző idény teljesítménye alapján. A Dallas, mint a 11. legrosszabb mérlegű csapat, csupán 18 számsort kapott (1.8 százalék), a három leggyengébb csapat 140-140-et (14-14%) – és a szerencse a Mavsnak kedvezett.

 

 

Legfrissebb hírek

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
8 órája

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
Tegnap, 8:14

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
2026.08.12. 19:01

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
2026.08.11. 17:04

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
2026.08.10. 10:11

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
2026.07.22. 21:01