Nem akármilyen meccsekkel indul az NBA idény október 21-én

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.08.09. 09:47
null
Ha minden jól megy, LeBron James és Stephen Curry egymás ellen kezdi az új idényt (Fotó: Getty Images)
Az ESPN értesülése szerint a címvédő Oklahoma City Thunder és nagy nyugati kihívója, a Houston Rockets is összecsap az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2025–2026-os alapszakaszának első játéknapján, október 21-én.

Forrásai alapján Shams Charania, az amerikai portál szakírója arról is ír, hogy Los Angeles Lakers–Golden State Warriors presztízsmeccs is lesz a nyitányon.

Ami pedig a mindig nagy érdeklődéssel várt december 25-i párosítást illeti, lesz benne New York Knicks–Cleveland Cavaliers, Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs, Los Angeles Lakers–Houston Rockets, Golden State Warriors–Dallas Mavericks, valamint Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves csata.

A liga már korábban nyilvánosságra hozta, hogy az október 17-ig tartó előszezon során Abu-Dzabiban, Melbourne-ben, Makaóban és Vancouverben is pályára lépnek NBA-csapatok, és az alapszakaszban is lesznek vendégeskedések: november 1-én Detroit–Dallas mérkőzést rendeznek Mexikóvárosban, az új év elején pedig Orlando–Memphis csata lesz előbb Berlinben (január 15.), majd Londonban (január 18.).

Az április 12-ig tartó alapszakaszba illeszkedő Emirates NBA-kupa kieséses része (negyeddöntő, elődöntő, döntő) december 9. és 16. között zajlik majd.

 

Legfrissebb hírek

NBA: Harden Clevelandbe került, Davis Washingtonba tart – zárul az átigazolási időszak

Amerikai sportok
33 perce

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
3 órája

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
Tegnap, 9:42

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 8:15

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
2026.02.03. 07:18

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

NBA: 40 pontos Embiid-show és Nembhard dupla duplája

Amerikai sportok
2026.02.01. 07:42
Ezek is érdekelhetik