Sarr és Maxey is dupla duplázott, a 76ers a ráadásban tudott nyerni Washingtonban

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.10.29. 08:04
Fotó: Getty Images
Öt mérkőzést rendeztek magyar idő szerint szerda hajnalban az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA).

A vendég Philadelphia 76ers kezdte jobban az első negyedet Washingtonban, de a játékrész végén már a Wizardsnál volt a vezetés. A fővárosi együttes ezt követően nyeregben volt, s szinte végig vezetett (több alkalommal 17 pontos előnyben volt a Wizards), de a vendégek egy huszáros hajrával hosszabbításra mentették a találkozót. A ráadást a hazaiak kezdték jobban (Alexandre Sarr 31 pontja mellett 11 lepattanóval és öt gólpasszal zárt), de a 39 pontja mellett három lepattanót és 10 asszisztot jegyző Tyrese Maxey vezette 76ers ismét fordítani tudott, s ezúttal már nem engedte ki kezéből a győzelmet.

A szoros első negyed után fokozatosan bedarálta a vendég Hornetset a Miami Heat, s a 28, illetve 26 pontot jegyző Jaime Jaquez Jr., Bam Adebayo páros vezetésével végül 27 pontot számolt a Charlotte-i alakulatra.

Nem volt könnyű dolga a New York Knicks ellen a Milwaukee Bucksnak, amely a szünet előtt egy adott ponton 14 pontos hátrányban is volt. A fordulás után viszont a harmadik és a negyedik negyedben is remekelt a 37 pontos Janisz Adetokunbo (Giannis Antetotounpo) vezette együttes, s megérdemelten nyert.

Szoros mérkőzést játszott a címvédő Oklahoma City Thunder a Sacramento Kingsszel, amely ugyan több ízben is tíz pontos előnyre tett szert, erre nem tudott építeni, így a 31 pontos Shai Gilgeous-Alexander vezette hazaiak egy huszáros hajrával megnyerték a meccset.

Nem hozott látványos összecsapást a Golden State Warriors és a Los Angeles Clippers ütközete – egyik fél sem tudta megugrani a száz pontot, pedig a legnagyobb sztárok a pályán voltak. A találkozót végül a 21 pontig jutó Jimmy Butler vezette hazaiak nyerték meg – a másik oldalon a horvát Ivica Zubac jelentkezett egy dupla duplával.

NBA
ALAPSZAKASZ
Washington Wizards–Philadelphia 76ers 134–139 – h. u.
Miami Heat–Charlotte Hornets 144–117
Milwaukee Bucks–New York Knicks 121–111
Oklahoma City Thunder–Sacramento Kings 107–101
Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 98–79

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés Memphisben, meglepően simán kapott ki a Grizzliestől a Timberwolves

Amerikai sportok
18 órája

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56

NBA: 40 pontos Embiid-show és Nembhard dupla duplája

Amerikai sportok
2026.02.01. 07:42

NBA: Paul George 25 meccses eltiltást kapott

Amerikai sportok
2026.01.31. 19:48

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

Jokics egy hónap után pazar játékkal tért vissza, tomboltak a denveriek

Amerikai sportok
2026.01.31. 07:53

NBA: 49 pontos karriercsúcsot dobott az 1/1-es újonc Cooper Flagg, de a győzelemhez ez sem volt elég

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:25
Ezek is érdekelhetik