Gyász: elhunyt a Dallas Cowboys 24 éves játékosa

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.11.06. 16:56
null
Marshawn Kneeland (2001–2025) (Fotó: Getty Images)
Gyászol a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Dallas Cowboys, amely hivatalos felületein közölte, hogy elhunyt a csapat 24 éves játékosa, Marshawn Kneeland.

„Mély fájdalommal tudatja a Dallas Cowboys, hogy ma reggel elhunyt Marshawn Kneeland. Marshawn szeretett csapattársa és személye volt szervezetünknek. Gondolataink és imáink Marshawnnak, barátnőjének, Catalinának és családjának szólnak” – közölte a texasi klub.

Marshawn Kneeland 2001. július 8-án született a michigani Grand Rapidsben, amerikaifutballozni a wyomingi Godwin Heights középiskolában kezdett, ahol még linebacker és tight end pozícióban szerepelt, ráadásul kifejezetten eredményesen. Innen 2019-ben a Western Michigan Egyetemen folytatta, amelynek csapatát 2023-ig erősítette, majd a 2024-es játékosbörzén a második körben, összességében 56. választottként került a Dallas Cowboyshoz immár defensive endként.

Kneeland újonc szezonjában 11 mérkőzésen 14 szerelést jegyzett, a mostani kiírásban ugyan két meccset kihagyott sérülés miatt, így is 15 szerelésnél tartott, egyszer földre vitte az ellenfél irányítóját, és volt hat siettetése is. Néhány nappal ezelőtt, az Arizona Cardinals elleni november 4-i találkozón első és utolsó touchdownját is megszerezte egy blokkolt punt utáni visszahordással.

A Cowboys nem közölt részleteket Kneeland haláláról.

 

Legfrissebb hírek

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
19 órája

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

A Packers élén Super Bowlt nyerő Mike McCarthy a Pittsburgh Steelers új vezetőedzője

Amerikai sportok
2026.01.24. 23:39

Gyász: elhunyt egy versenyző a Tihany Trail terepfutóversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.19. 11:23

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
2026.01.16. 14:00

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.12. 13:07
Ezek is érdekelhetik