NHL: a Minnesota legyőzte a Coloradót a csúcsformában játszó csapatok rangadóján

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.11.29. 07:35
null
Jesper Wallstedt kapus volt a Minnesota egyik hőse az NHL rangadóján (Fotó: Getty Images)
A Minnesota Wild szétlövéssel nyerte meg a Colorado Avalanche elleni rangadót az NHL legutóbbi játéknapján.

A Wild hat győzelemmel a háta mögött fogadta a ligát toronymagasan vezető, tízes sikerszériát építő Coloradót, 2020 óta először találkozott egymással két olyan csapat, amely legalább hatos győzelmi sorozattal a háta mögött érkezett a kezdéshez.

Az első harmad után az Avalanche vezetett az NHL góllövőlistáját és kanadai táblázatát is vezető Nathan MacKinnon góljával, de a második játékrészben Kirill Kaprizov duplájával fordított a hatai csapat. A záró harmadban Gabriel Landeskog góljával kiharcolta a hosszabbítást a Colorado, s jött a szétlövés, amelynek harmadik párjában a minnesotai Matt Boldy betalált, míg a másik oldalon Cale Makar próbálkozását hárította a 39 védést bemutató Jesper Wallstedt, ezzel a Nashville örülhetett a győzelmi sorozata meghosszabbításának.

A rendes játékidőben továbbra is csak egy vereséget szenvedett Avalanche továbbra is a liga összesített táblájának élén áll, négy ponttal szerzett többet, mint legközelebbi üldözője, a Dallas, amely ráadásul egy meccsel többet játszott már. A Minnesota további néggyel lemaradva harmadik a Középső csoportban, de így is több pontja van a Wildnak, mint a Csendes-óceáni csoportot vezető Anaheimnek, ugyanannyi, mint az Atlanti csoport élén álló Tampa Baynek, és csak eggyel kevesebb, mint a Metropolitan nyolcas első helyén tanyázó New Jerseynek.

NHL, ALAPSZAKASZ
Detroit Red Wings–Tampa Bay Lightning 3–6
Boston Bruins–New York Rangers 2–6
Minnesota Wild–Colorado Avalanche 3–2 – szétlövés után
Anaheim Ducks–Los Angeles Kings 5–4 – szétlövés után
Buffalo Sabres–New Jersey Devils 0–5
Vegas Golden Knights–Montréal Canadiens 1–4
New York Islanders–Philadelphia Flyers 3–4 – szétlövés után
St. Louis Blues–Ottawa Senators 4–3
San Jose Sharks–Vancouver Canucks 3–2
Florida Panthers–Calgary Flames 3–5
Carolina Hurricanes–Winnipeg Jets 5–1
Washington Capitals–Toronto Maple Leafs 4–2
Columbus Blue Jackets–Pittsburgh Penguins 3–4 – hosszabbítás után
Chicago Blackhawks–Nashville Predators 3–4
Dallas Stars–Utah Mammoth 4–3
 

 

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
21 perce

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
Tegnap, 7:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13
Ezek is érdekelhetik