Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.12.27. 09:13
null
Fotó: Getty Images
Kilenc mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) magyar idő szerint szombat hajnalban.

Szoros mérkőzést játszott egymással a Chicago Bulls és a Philadelphia 76ers. Az első negyedben még a vendég philadelphiaiaknak állt a zászló, majd a Bulls húzott el 11 ponttal. A 31 pontot szóró Joel Embiid, valamint a 24 pontig jutó Tyrese Maxey irányította 76ers ledolgozta hátrányát, s szinte végig vezetett, de nem tudott nagy előnyre szert tenni, így az utolsó negyed legvégén Tre Jones és Jalen Smith vezérletével, egy huszáros hajrával megnyerte az összecsapást a Bulls.

Trae Young 30 pontja és Jalen Johnson dupla duplája sem volt elég a Hawksnak a Miami Heat ellen, az atlantai együttes szinte végig az eredmény után futott hazai környezetben, s 15 pontos zakót könyvelhetett el a Norman Powell vezette floridaiak ellen.

Jayson Tatum nem volt bevethető a Celticsben az Indiana Pacers elleni idegenbeli csörtén, de ez nem zavarta meg a bostoniakat, akik a második negyed közepén átvették az irányítást az addig vezető hazaiaktól. A Celticsben Jaylen Brown 30, Payton Pritchard 29, míg Sam Hauser 23 pontot dobott, csapatuk pedig 18 pontot számolt rá az egyébként is pocsék idényt futó, sérülések sorától sújtott ellenfélre. 

Mindkét oldalon hosszú volt a hiányzók listája Orlandóban, ezzel együtt kisebb meglepetésre az előzetesen esélytelenebbnek tartott Charlotte Hornets volt az, amely jól jött ki az ütközetből. A Magic csupán az első negyed közepén volt előnyben, utána már csak az eredmény után futottak Paolo Bancheróék – még úgy is, hogy Anthony Black a mezőny legjobb számait hozva 24 pontot dobott. A Hornets Miles Bridges dupla duplájára építve hozta a mérkőzést, javítva az egyébként nem igazán biztató mérlegét.

Karácsonyi csodát láthatott a washingtoni publikum, miután a liga egyik leggyengébb mérlegét felmutató Wizards szinte végig vezetve szerezte meg idénybeli hatodik sikerét. A vendég Raptorsban Brandom Ingram 29, Immanuel Quickley 25 pontot szórt, de a többiek nem nőttek föl melléjük, így végső soron megérdemelt volt a 21 pontos hazai siker. 

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A Janisz Adetokunbót (Giannis Antetokounmpo) nélkülöző Milwaukee Bucks simán kikapott Memphisben, míg Zion Williamson játéka önmagában kevés volt a Pelicansnek odahaza a Phoenix Suns ellen. A Utah Jazz óriási csatában gyűrte le a remekül hajrázó Detroit Pistonst, a Los Angeles Clippers pedig remek utolsó negyedének köszönhetően diadalmaskodott Portlandben.

NBA
ALAPSZAKASZ
Atlanta Hawks–Miami Heat 111–126
Indiana Pacers–Boston Celtics 122–140 
Orlando Magic–Charlotte Hornets 105–120
Washington Wizards–Toronto Raptors 138–117
Chicago Bulls–Philadelphia 76ers 109–102
Memphis Grizzlies–Milwaukee Bucks 125–104
New Orleans Pelicans–Phoenix Suns 108–115
Utah Jazz–Detroit Pistons 131–129
Portland Trail Blazers–Los Angeles Clippers 103–119

 

Legfrissebb hírek

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
Tegnap, 7:59

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2025.12.25. 20:58

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
2025.12.24. 10:03

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
2025.12.23. 08:54

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
2025.12.22. 21:13

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
2025.12.22. 08:10

Doncic megsérült, a Clippers legyőzte a Lakerst

Amerikai sportok
2025.12.21. 07:37

Parázs meccsen győzte le a Minnesota az Oklahoma Cityt az NBA-ben

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:41
Ezek is érdekelhetik