Autóbalesetben elhunyt a kétszeres WNBA-bajnok Kara Braxton

R. D. P.R. D. P.
2026.02.24. 08:31
null
Kara Braxton 2008-ban a WNBA-trófeákkal (Fotó: Getty Images)
Életét vesztette 43 éves korában Kara Braxton, a WNBA kétszeres bajnoka, aki a Detroit Shock színeiben ért fel a csúcsra. A korábbi kosárlabdázó halálát autóbaleset okozta Georgia államban.

A Cobb megyei rendőrség tájékoztatása szerint Kara Braxton szombat este az atlantai Interstate 285-ös autópályán haladt, amikor járműve egy elválasztófalnak ütközött. A baleset körülményeit jelenleg is vizsgálják.

Az amerikai Női Nemzeti Kosárlabda-szövetség (WNBA) vasárnap közleményben búcsúzott a játékostól:

„Mély szomorúsággal gyászoljuk a kétszeres WNBA-bajnok Kara Braxtont. Gondolataink családjával, barátaival és egykori csapattársaival vannak ebben a nehéz időszakban.”

A 198 centiméter magas center, erőcsatár 2001 és 2004 között a Georgia Egyetem színeiben játszott, és 2002-ben elnyerte a SEC (Southeastern Conference) legjobb újoncának járó díjat. A 2005-ös WNBA-drafton a Detroit a 7. helyen választotta ki, és már első idényében bekerült az újoncok álomcsapatba.

Braxton a Detroit Shockkal 2006-ban és 2008-ban is bajnoki címet ünnepelhetett. 2010-ben Tulsába költözött, majd a Phoenix Mercury csapatához került. 2011-ben a New York Libertyhez cserélték, és 2014-ben innen vonult vissza a WNBA-tól.

A 2007-ben All-Star-válogatott játékos tízéves WNBA-pályafutása során mérkőzésenként átlagosan 7.6 pontot és 4.7 lepattanót jegyzett.

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
16 perce

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
18 órája

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
Tegnap, 8:35

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

WNBA: kikapott, de megnyerte az alapszakaszt Juhász Dorka csapata

Amerikai sportok
2026.09.23. 08:58

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
2026.09.21. 07:55