Luka Doncic ismét megsérült, nem játszhat az alapszakasz hátralévő részében

V. J./MTIV. J./MTI
2026.04.04. 10:04
Luka Doncic (Fotó: Getty Images)
Luka Doncic, a Los Angeles Lakers szlovén játékosa izomsérülés miatt nem léphet pályára az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának hátralévő részében.

Az NBA mostani idényének legeredményesebb játékosa csütörtökön sérült meg, amikor csapata 139–96-ra kikapott a címvédő Oklahoma City Thunder otthonában. A vizsgálatok megállapították, hogy a bal lábában meghúzódott a combhajlító izom.

Csapatára még öt mérkőzés vár az alapszakaszban, két hét múlva pedig már kezdődik a rájátszás.

A 2-es fokozatú combhajlítóizom-húzódás néha több hétig tartó felépülést igényel, ráadásul Doncicnak korábban is voltak már ilyen jellegű problémái. Az All-Star gála miatti szünet előtt például négy mérkőzést kellett kihagynia ugyanilyen sérülés miatt.

A szlovén játékos meccsenkénti átlaga eddig 33.5 pont, 8.3 gólpassz és 7.7 lepattanó. A közelmúltban 13 egymást követő meccsen legalább harminc pontot szerzett, ebben volt hét olyan találkozó, amelyen legalább negyvenig jutott, sőt egyszer 51, egyszer 60 pontot dobott.

Márciusban hatszáz pontot szerzett, ezzel az NBA történetének tizedik játékosa lett, aki egy hónapon belül elérte ezt a rekordot.

Mindezek ellenére lehetséges, hogy nem kaphat különdíjakat az idény végén, mivel ahhoz legalább 65 meccsen pályára kell lépni az alapszakaszban, ő viszont még csak 64 mérkőzésen játszott.

Menedzsere, Bill Duffy kijelentette, hogy rendkívüli körülményekre hivatkozva beadvánnyal fordulnak majd a ligához, mert az Európa-bajnok irányító két találkozót azért hagyott ki, mert második gyermeke születése miatt hazautazott Szlovéniába.

 

Legfrissebb hírek

NBA: úgy zsákolta arcon magát, hogy még a játékvezető is ellene fújt – videó

Amerikai sportok
14 órája

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
2026.10.12. 17:47

NBA: LeBron James lejátszotta első mérkőzését új csapatában, a Sixersben

Amerikai sportok
2026.10.09. 09:03

Csatlakozott az Atlético Madrid tulajdonosi köréhez az NBA egyik legnagyobb sztárja

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 22:42

NBA: Jokics már az előszezonban bemutatta az év gólpasszát – videó

Amerikai sportok
2026.10.05. 08:11

Új rekord: több mint tizenkét millióért kelt el Jordan meze

Kosárlabda
2026.10.01. 10:20

NBA: hamarosan kiválasztják a leendő Las Vegas-i csapat tulajdonosait

Amerikai sportok
2026.09.30. 18:41

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
2026.09.26. 10:04