NHL: a Boston és az Edmonton is megtartotta továbbjutási esélyét

Korábban a Colorado és a Carolina biztosította helyét a főcsoport-elődöntőben, kedden csatlakozhatott volna hozájuk a Buffalo és az Anaheim, ám előbbi otthon, utóbbi idegenben maradt alul.
A Buffalo három és fél perc után szerzett vezetést Rasmus Dahlin révén, a Sabresnek ez volt az első emberelőnyös gólja áprilisban, az előző 39 fórból egyszer sem talált be a csapat. A második harmad közepén Elias Lindholm egyenlített, majd az ő gólpasszából David Pastrnák megszerezte a győztes találatot is. A Boston így életben tartotta továbbjutási reményeit, és pénteken hazai pályán akár ki is egyenlíthet.
Idegenben jutott előnyhöz a Dallas elleni párharcban a Minnesota: a sérüléséből visszatérő Matt Zuccarello góljával már a negyedik percben előnybe került a Wild, ezt öt perc múlva egyenlítette ki Miro Heiskanen. Matthew Boldy és Mike McCarron góljaira a sorozatban ötödik rájátszásos meccsén is eredményes Jason Robertson válaszolt, de a végül három pontig jutó Kirill Kaprizov egy üres kapus góllal lezárta a mérkőzést.
A Minnesota csütörtökön a hatodik mérkőzésen lezárhatja a párharcot, és továbbjutása esetén készülhet a Colorado elleni főcsoport-elődöntőre.
A Bostonhoz hasonlóan az Edmonton is életben tartotta továbbjutási reményeit. A kanadaiak parádés első harmadot produkáltak, 10 és fél perc után már háromgólos előnyben voltak az Anaheim ellen. Alexander Killorn a második harmad közepén szépített, de két perccel később Leon Draisaitl a második találatával visszaállította a háromgólos különbséget.
Az Anaheim a hatodik mérkőzésen hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást.
JÉGKORONG, NHL
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐK, 5. MÉRKŐZÉS
Keleti főcsoport
Buffalo Sabres–Boston Bruins 1–2 – hosszabbítás után
A párharc állása: 3–2 a Buffalónak
Nyugati főcsoport
Dallas Stars–Minnesota Wild 2–4
A párharc állása: 3–2 a Minnesotának
Edmonton Oilers–Anaheim Ducks 4–1
A párharc állása: 3–2 az Anaheimnek








