NHL: ismét eljutott ötven győzelemig a Dallas

Sorozatban harmadszor, története során pedig hetedszer jutott el 50 győzelemig az alapszakaszban a Dallas Stars.
A texasiak remek formában vannak, egymás után ötödször nyertek, Esa Lindell és Justin Hryckowian is gólt és gólpasszt jegyzett, majd a szétlövésben Wyatt Johnston próbálkozása döntött a Buffalo ellen. A Stars a második helyen végzett nyugaton, és készülhet a Minnesota Wild ellen.
A Dallasszal ellentétben a Toronto borzasztóan zárta az alapszakaszt, hiszen a kanadaiak egymás után a hetedik vereségüket szenvedték el, és már korábban kiderült, hogy lemaradnak a rájátszásról. A Maple Leafs ezúttal Ottawában maradt alul. A torontóiak egyetlen gólját szerző William Nylander sorozatban az ötödik idényben jutott el 30 gólig az alapszakaszban.
Már korábban eldőlt, hogy a címvédő Panthers nem jut be a playoffba, a floridaiak azonban a számukra borzasztó idényt legalább egy magabiztos győzelemmel fejezték be, nyolc gólt rámoltak be a Detroit hálójába. Luke Kunin és Mike Benning is duplázott, utóbbi az első két gólját szerezte az NHL-ben.
Tampában nyert, de így is utolsó helyen végzett keleten a New York Rangers, míg a Chicago és a Vegas hazai pályán diadalmaskodott.
JÉGKORONG
NHL, ALAPSZAKASZ
Buffalo Sabres–Dallas Stars 3–4 – szétlövéssel
Florida Panthers–Detroit Red Wings 8–1
Tampa Bay Lightning–New York Rangers 2–4
Ottawa Senators–Toronto Maple Leafs 3–1
Chicago Blackhawks–San Jose Sharks 5–2
Vegas Golden Knights–Seattle Kraken 4–1

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat



