Őrületes, hosszabbításos végjáték után a Hornets legyőzte a Miamit az NBA play-injében – videó

B. A. P.B. A. P.
2026.04.15. 08:28
null
LaMelo Ball győzelemre vezette a Charlotte-ot (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint szerda hajnalban két play-in mérkőzéssel megkezdődött az észak-amerikai profi kosárlabda-liga (NBA) rájátszása. A Portland Trail Blazers a Phoenix Suns otthonában aratott győzelmével a hetedik kiemelést megszerezve bejutott a rájátszásba nyugaton, míg keleten a Charlotte Hornets a Miami Heatet hosszabbításban felülmúlva jutott tovább.

Az  alapszakaszban négyszer találkozott egymással a Charlotte és a Miami, háromszor a Heat örülhetett, ellenben a legutóbbi, márciusi találkozót harminc ponttal a Hornets nyerte. A 2016 óta rájátszásba nem jutó Charlotte kezdett jobban, de egyik csapat sem tudott két számjegyű különbséget kialakítani. Ugyan a mérkőzés nagyobb részében a Hornets volt előnyben, a negyedik negyed végén Coby White triplája kellett ahhoz, hogy a hazaiak hosszabbításra mentsék a mérkőzést.

A ráadásban a Miles Bridges vezette Hornets öt ponttal ellépett, de Tyler Herro sorozatban hat pontot szerzett, így kilenc másodperccel a hosszabbítás vége előtt ismét a Miaminál volt az előny. 4.7 másodperc volt hátra, amikor LaMelo Ball értékesített egy ziccert, majd Bridges a dudaszó pillanatában blokkolta Davion Mitchel dobását, így a Charlotte 127–126-ra nyert, kiejtve a Heatet.

A vendégeknél a második negyedben kiesett Bam Adebayo, hiányában Davion Mitchell (28 pont) és Andrew Wiggins (27 pont) voltak a Miami legjobbjai, míg Kel'el Ware 12 pontos, 19 lepattanós dupla duplát ért el. A mérkőzés legjobb pontszerzője LaMelo Ball volt, aki 30 pontig és tíz asszisztig jutott, Bridges 28, Miller pedig 23 pontot tett a közösbe. A Charlotte szombat hajnalban a Phialdelphia 76ers–Orlando Magic mérkőzés vesztesével játszik a rájátszásért.

Szoros találkozót hozott a Trail Blazers és a Suns ütközete is. A Phoenix az alapszakaszban 2–1-re nyerte a párharcot, ezúttal viszont a Portland örülhetett. Az első negyed a Sunsé volt, a másodikban viszont már 14 ponttal a Trail Blazers vezetett. Az utolsó negyedben jött az újabb fordulat, hét perccel a meccs vége előtt 11 pontos előnyben volt a Suns. Az utolsó fél percben ismét fellépett az egész meccsen tarthatatlan Deni Avdija, két kosarat is szerzett, aztán Jerami Grant egy triplával lezárta a mérkőzést.

Avdija 41 pontos, 12 asszisztos dupla duplát ért el, Jrue Holiday pedig 21 ponttal vette ki a részét a Portland sikeréből, míg a túloldalt Jalen Green 35 pontot szerzett. A Portland Trail Blazers így a hetedik kiemeléssel bejutott a rájátszásba, míg a Suns a Los Angeles Clippers–Golden State Warriors párharc győztesét fogadja.

NBA, PLAY-IN
Szerda
Keleti főcsoport
Charlotte Hornets (9.)–Miami Heat (10.) 127–126 – hosszabbításban
Nyugati főcsoport
Phoenix Suns (7.)–Portland Trail Blazers (8.) 110–114

Csütörtök
Keleti főcsoport
1.30: Philadelphia 76ers–Orlando Magic
Nyugati főcsoport
4.00: Los Angeles Clippers–Golden State Warriors

Szombat
Keleti főcsoport
Philadelphia 76ers/Orlando Magic–Charlotte Hornets
Nyugati főcsoport
Phoenix Suns–Los Angeles Clippers/Golden State Warriors

 

Legfrissebb hírek

Újabb rekordot döntött Michael Jordan 1998-as döntős meze

Amerikai sportok
10 órája

NBA: LeBron James lejátszotta első mérkőzését új csapatában, a Sixersben

Amerikai sportok
2026.10.09. 09:03

Csatlakozott az Atlético Madrid tulajdonosi köréhez az NBA egyik legnagyobb sztárja

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 22:42

NBA: Jokics már az előszezonban bemutatta az év gólpasszát – videó

Amerikai sportok
2026.10.05. 08:11

Új rekord: több mint tizenkét millióért kelt el Jordan meze

Kosárlabda
2026.10.01. 10:20

NBA: hamarosan kiválasztják a leendő Las Vegas-i csapat tulajdonosait

Amerikai sportok
2026.09.30. 18:41

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
2026.09.26. 10:04

A Király új kalandja – Bobory Balázs publicisztikája

Amerikai sportok
2026.09.06. 23:36