Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

T. Z.T. Z.
2026.06.09. 06:57
null
Wembanyamáék közelebb kerültek ellenfelükhöz a nagydöntőben (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nagydöntőjében a San Antonio Spurs idegenben 115–111-re legyőzte a New York Knickset magyar idő szerint kedd hajnalban, így összesítésben 2–1-re szépített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.

Az újabb New York-i mérkőzés előtt a San Antoniónak mindenképpen kellett volna az idegenbeli siker, ellenkező esetben az első két meccset idegenben behúzó Knicks egyetlen győzelemre került volna a bajnoki címtől. A mérkőzés súlyát jelezte, hogy azt a Madison Square Gardenben tekintette meg Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke is. 

A párharc harmadik mérkőzésén az első negyedben jobban kezdett a San Antonio, amely 11 pontos előnyben volt a játékrész után, a második negyedben viszont 42 pontot dobott a Knicks, és ezzel megfordította a mérkőzést. A nagyszünetben ennek köszönhetően 64–57-re még a New York-i gárdánál volt az előny.

Az utolsó két negyed viszont megint a Spursnek sikerült jobban, így a vendégek 115–111-re megnyerték az összecsapást. Kilenc másodperccel a vége előtt OG Anunoby ugyan bedobott egy hárompontost, és ezzel megcsillant a remény a Knicks előtt a fordításra, hiszen két pontra csökkent a csapatok közötti különbség, azonban utána Stephon Castle jól büntetőzött, és ezzel eldöntötte a mérkőzést.

A Spurs sikeréből Victor Wembanyama 32 ponttal vette ki a részét, a Knicksnél Jalen Brunson ugyaneddig jutott. A párharc negyedik mérkőzésére magyar idő szerint csütörtökön hajnalban ismét New Yorkban kerül sor.

KOSÁRLABDA
NBA, NAGYDÖNTŐ
3. MÉRKŐZÉS  
New York Knicks (2.)–San Antonio Spurs (3.) 111–115
Legjobb dobók: Brunson 32, Anunoby 28, ill. Wembanyama 32, Castle 23
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a New York Knicks javára

A TOVÁBBI MECCSEK
4. mérkőzés. Június 11., csütörtök, 2.30: Knicks–Spurs
5. mérkőzés. Június 14., vasárnap, 2.30: Spurs–Knicks
6. mérkőzés (ha szükséges). Június 17., szerda: Knicks–Spurs
7. mérkőzés (ha szükséges). Június 20., szombat: Spurs–Knicks

 

Legfrissebb hírek

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
8 órája

NBA: Luka Doncicra elfogynak a jelzők, eddig 40 pont felett átlagol az idényben – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 9:17

Amint Steph Curry elkapta a fonalat, ez a meccs is eldőlt – száguld a Warriors az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.11.06. 08:12

Az 52 pontos karrierrekordot hozó Wembanyama vezérletével nyert a Spurs – videó

Amerikai sportok
2026.11.05. 09:44

Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

Amerikai sportok
2026.11.03. 09:17

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
2026.11.02. 08:01

NBA: Wembanyama 43 pontot dobott; James és Embiid nélkül is nyert a 76ers

Amerikai sportok
2026.11.01. 09:37

Másodszor is legyőzte a 76ers a címvédő Knickset – videó

Amerikai sportok
2026.10.31. 08:32