Történelmi fordítás, utolsó másodperces kosárral nyert a Knicks az NBA-döntőben

P. K.P. K.
2026.06.11. 07:22
null
Így ünnepelték a társak a győztes kosarat szerző Ogugua Anunobyt (Fotó: facebook.com/NYKnicks)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság nagydöntőjének negyedik mérkőzésén két negyed után már 27 ponttal, 76–49-re vezetett a San Antonio Spurs a New York vendégeként, sőt volt 29 pont is a két csapat között, de a Knicks történelmi fordítást bemutatva, OG Anunoby utolsó pillanatban dobott duplájával megnyerte a meccset. Ezzel 3–1-re vezet, így már egy csak egy győzelem választja el attól, hogy 1973 után újra bajnoki címet ünnepelhessen.

 

A San Antonio Spurs a nagydöntő első két meccsét hazai pályán elveszítette, utána viszont nyert New Yorkban, és a negyedik mérkőzésen is remekül kezdett. Az első negyedet  41–22-re nyerte meg, sőt a harmadik játékrészben már 29 pontos is volt az előnye.

Az NBA-ben 1997 óta tartják számon a statisztikákban az eredmény folyamatos alakulását, és azóta nagydöntőben a legnagyobb fordítást egy meccsen belül a Boston mutatta be a Los Angeles Lakers ellen, 2008-ban, amikor 24 pontos mínuszról tudott fordítani (a rájátszás történetében 2019-ben a Clippers mutatott be nagyobb fordítást, 31 pontról a Golden State ellen, de nem nagydöntőben). Ezt a rekordot adta most át a múltnak a Knicks... 

A hazaiak 52–81 után produkáltak egy 13–0-s szériát, amivel húsz ponton belülre kerültek, az utolsó negyed már „csak” 90–75-ös Spurs-vezetésnél kezdődött meg, és a vendégek elfogytak a meccs végére. Victor Wembanyama 24 pontig jutott, rajta kívül csak Dylan Harper dobott húsznál többet, 21-et, míg a másik oldalon ezúttal is a 36 pontos Jalen Brunson volt a vezér, de a kilenc kísérletből hét triplát is értékesítő Ogugua Anunoby 33 pontja is kellett a nagy fordításhoz. Utóbbi dobta a győztes kosarat is, 1.4 másodperccel a meccs vége előtt Brunson lepattanó triplakísérletét dobta be, amivel 107–106-ra nyert a New York és 3–1-re vezet az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcba.

KOSÁRLABDA
NBA, NAGYDÖNTŐ
4. MÉRKŐZÉS  
New York Knicks (2.)–San Antonio Spurs (3.) 107–106
Legjobb dobók: Brunson 36/9, Anunoby 33/21, ill. Wembanyama 24/6, Harper 21/9
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a New York Knicks javára.

A TOVÁBBI MECCSEK
5. mérkőzés. Június 14., vasárnap, 2.30: Spurs–Knicks
6. mérkőzés (ha szükséges). Június 17., szerda: Knicks–Spurs
7. mérkőzés (ha szükséges). Június 20., szombat: Spurs–Knicks

 

Legfrissebb hírek

Kosár: a bosnyákok legyőzésével kezdtek az U18-asok a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.24. 20:01

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

Golomán György a lengyel bajnokság címvédőjénél folytatja

Kosárlabda
2026.07.24. 10:53

Kosár: készen állnak az U18-as fiúk a horvátországi B-divíziós Eb-re

Utánpótlássport
2026.07.23. 14:45

Újra nyert Juhásszal a Minnesota Lynx

Amerikai sportok
2026.07.23. 08:50

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
2026.07.22. 21:01

Maronka Zsombor New Yorkban kosarazik tovább

Kosárlabda
2026.07.22. 13:47

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25