A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

DENVER BRONCOS–JACKSONVILLE JAGUARS
A Jaguars elhúzott tíz pontra a harmadik negyed elején, de a második félidőben meghúzták magukat a hazaiak. A Denver a szünet előtt mindössze egy mezőnygólig jutott, míg egy igéretes drive-nak Jourdan Lewis labdaszerzése vetett véget. A Broncos a második félidőben azonban mindhárom támadássorozatából pontokat szerzett (egy mezőnygól, két touchdown), a végén pedig lepörgette az órát. Az első denveri meccsén két yardig jutó Jaylen Waddle ezúttal nyolc elkapásból 138 yardig jutott, ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy véget érjen a Jaguars 11 mérkőzés óta tartó alapszakaszbeli veretlenségi sorozata. 20–13
LOS ANGELES CHARGERS–LAS VEGAS RAIDERS
A sok sima mellé jutott egy fordított is, avagy egyre nagyobbnak tűnik a baj a Chargersnél... A 100. NFL-meccsén edzősködő Jim Harbaugh együttese az első négy támadósorozatából két puntig, egy kihagyott mezőnygólig és egy interceptionig jutott. A Raiders támadósora is lassabban indult be, de aztán Kirk Cousins kétszer is megtalálta Cody White-ot a célterületen belül, egyszer pedig a 119 yardig jutó Tre Tuckert is, így a Raiders 2020 óta először nyert a Los Angeles vendégeként. Az Omario Hampton 94 yardot tett meg a földön, de Justin Herbert passzainak alig több mint fele volt pontos (15/27) ráadásul kétszer el is adta labdát. Van min gondolkozni Los Angelesben... 14–26
ARIZONA CARDINALS–SEATTLE SEAHAWKS
Az Arizona mindent megtett, ennek eredményeképpen egy félideig szoros volt a mérkőzés. A 7–7-es első 30 perc után a második félidőben viszont mindössze hét percet volt a labda a Cardinalsnál, míg a Seahawksnak az sem okozott gondot, hogy az első héten megsérülő Sam Darnold helyén Drew Lock Játszott. A bajnoki címvédő második számú irányítója 235 yardot passzolt és három TD-passzt is kiosztott Jaxon Smith-Njigbának, a vége így nagyon sima lett. 7–31
DALLAS COWBOYS–WASHINGTON COMMANDERS
A vendégeknél Jayden Daniels az első félidőben megsérült, pedig a szünetben még csak 17–10-re vezettek a hazaiak. A szünet után már tovább nyílt az olló köszönhetően elsősorban a 31 passzkísérletéből 26-szor pontosan célzó Dak Prescottnak, aki 279 yardig és négy TD-ig jutott, a második touchdownjával megdöntötte Tony Romo 249-es franchise rekordját is. Az első héten a Philadelphiát megszorító Commanders így két vereséggel és sérült kezdőirányítóval várja a folytatás, míg a Dallas meggyőző teljesítménnyel feledtette a Giants elleni zakót. 37–20
SAN FRANCISCO 49ERS–MIAMI DOLPHINS
Mint kés a vajon úgy ment át a San Francisco a Miami védelmén. A hazaiak az első öt támadósorozatukból egyaránt touchdownt szereztek, míg a vendégek az utolsó drive-jukat leszámítva csak két mezőnygólt szereztek. Brock Burdy közel volt a tökéletes irányítómutatóhoz: 22 passzkísérletéből 20 volt pontos, 287 yardot és két hatpontost passzolt, továbbá 30 yardot és egy TD-t futott. Még az is belefért, hogy Christian McCaffrey csak 23 futott yardig jusson, persze így is elért két TD-t és összesen már száznál jár. 35–13
AMERIKAI FUTBALL
NFL
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Vasárnap esti mérkőzések
Denver Broncos–Jacksonville Jaguars 20–13 (0–0, 3–10, 3–3, 14–0)
Los Angeles Chargers–Las Vegas Raiders 14–26 (0–0, 7–10, 7–7, 0–9)
Arizona Cardinals–Seattle Seahawks 7–31 (0–7, 7–0, 0–10, 0–14)
Dallas Cowboys–Washington Commanders 37–20 (10–0, 7–10, 10–3, 10–7)
San Francisco 49ers–Miami Dolphins 35–13 (7–0, 7–6, 21–0, 0–7)
Hétfő, 2.20: Kansas City Chiefs–Indianapolis Colts (Tv: Arena4)
Kedden rendezik
2.15: Los Angeles Rams–New York Giants (Tv: Arena4)
Vasárnap kora este
Atlanta Falcons–Carolina Panthers 3–34 (0–10, 3–10, 0–14, 0–0)
Baltimore Ravens–New Orleans Saints 17–24 (7–0, 7–6, 3–3, 0–15)
Chicago Bears–Minnesota Vikings 3–9 (3–3, 0–3, 0–0, 0–3)
Houston Texans–Cincinnati Bengals 6–20 (0–0, 3–7, 3–10, 0–3)
New England Patriots–Pittsburgh Steelers 20–3 (7–0, 3–3, 3–0, 7–0)
New York Jets–Green Bay Packers 17–20 (0–0, 7–7, 7–0, 3–10, 0–3) – hosszabbítás után
Tennessee Titans–Philadelphia Eagles 20–24 (7–0, 3–14, 7–3, 3–7)
Tampa Bay Buccaneers–Cleveland Browns 19–23 (6–3, 3–3, 7–10, 3–7)
Pénteken játszották
Buffalo Bills–Detroit Lions 41–31 (14–0, 13–10, 7–7, 7–14)

Ki állítja meg Josh Allent és a Buffalo-támadósort?

NFL: óriásit fordított a Minnesota a Green Bay ellen






