Ferguson még hisz a csodában

2006.03.21. 18:25
Címkék
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere úgy véli, együttese még befoghatja az angol labdarúgó-bajnokságban jelenleg az élen álló Chelsea-t.
Sir Alex Ferguson már látja a célt
Sir Alex Ferguson már látja a célt
Sir Alex Ferguson már látja a célt
Sir Alex Ferguson már látja a célt

A londoniak előnye egyelőre, nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt, 12 pont és egy meccs az Uniteddel szemben, az utóbbi időben azonban mintha kicsit megtorpantak volna José Mourinho legényei. A Chelsea az utóbbi nyolc találkozóján tíz pontot hullajtott el, azaz, ha tartja ezt az ütemet a csapat, a Manchester utolérheti őket – az utolsó előtti bajnokin ugyanis egymás ellen játszik a két nagycsapat.

„Korábban azt mondtam, nem előzhetjük meg őket, de olyan közel kell maradnunk hozzájuk, hogy ha megtorpannak, utolérhessük őket. És most úgy tűnik, leálltak. Azt azonban nem tudom, mennyi időre” – vélekedett a skót szakember.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Írja be az itt látható számot!
Ferguson másodedzője, Carlos Quieróz is úgy látja, oda a londoniak „sebezhetetlensége”.

„Mi vertük már meg őket korábban, de úgy tűnik, az elmúlt 4-5 mérkőzésen már a többi csapat is kezdi elhinni, hogy van ellenük keresnivalója. Kezdik megtalálni a módját, hogy zavarba hozzák a Chelsea-t” – utalt a portugál tréner arra, hogy a közelmúltban a Middlesbrough és a Fulham is felül tudta múlni Lampardékat, a Barcelonáról nem is beszélve.

John O’Shea, a csapat ír védője ettől függetlenül szeretne együttesével a londoniak helyében lenni – főleg ami a közutálatot illeti.

„Úgy vélem, kijelenthetjük, hogy a Chelsea átvette tőlünk a legjobban utált együttes címét. Amint egy kicsit visszaestek, mindenki a torkuknak ugrott és örült, hogy végre nekik is vannak problémáik. Ez régebben velünk volt így, és az a célunk, hogy ismét ránk irigykedjenek” – mondta el O’Shea.

„Azt hiszem, félnek tőlük az ellenfelek, mintha már azelőtt elvesztették volna a meccset, hogy kifutnak a pályára, és ez megkönnyíti a Chelsea dolgát. Másfél éve még az Arsenallal volt ez a helyzet, előtte pedig velünk.”
Legfrissebb hírek

Tóth Balázs iránt a Celtic érdeklődik – sajtóhír

Légiósok
1 perce

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
32 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
33 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
38 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
55 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
56 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája