Ferguson sajnálja Bruce-t és Robsont

2006.03.27. 18:14
Címkék
Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője sajnálja két egykori labdarúgóját, a Birmingham Cityt irányító Steve Bruce-t és a West Bromwich Albionnál tevékenykedő Bryan Robsont.

Az MU két korábbi kiválósága vezetőedzőként most a bennmaradásért küzd csapataival. A Vörös Ördögök a legutóbbi két fordulóban a WBA-t idegenben 2-1-re, míg a Birmingham Cityt vasárnap hazai pályán 3-0-ra győzték le, így nehezítették Robson és Bruce helyzetét.

„Engem is elkeserít, hogy milyen nehézségeken kell átesniük. Sajnálom őket, mert annak idején nagyszerű szolgálatot tettek a Unitednek. Már akkor nálunk voltak, amikor le kellett fektetni a későbbi sikerek alapjait” – mondta Sir Alex Ferguson.

A skót szakember szerint Bruce és Robson is jobbat érdemelne.

„De tudom, hogy mindketten nagyszerű harcosok, mindent megtesznek a csapatért, hogy végre kikerüljenek a veszélyes szituációból” – jegyezte meg Ferguson.

Steve Bruce elárulta, hogy számára is példaértékűnek számít egykori edzőjének manchesteri pályafutása.

„Ma már szinte mindenki csak a sikereket emlegeti, pedig az elején négy éven át nem volt rózsás a helyzet. Nagy neházségeket kellett leküzdenie amíg a csapat 1990-ben megnyerte az FA Kupát” – mondta a Birmingham City szakmai irányítója
Legfrissebb hírek

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
45 perce

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
52 perce

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
54 perce

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
1 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
1 órája

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
1 órája

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
1 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2 órája