Anglia: tovább csúszik a Wembley átadása

2006.07.03. 13:48
Címkék
Most már a módosított időpontban sem tudják átadni a Wembley-stadiont Londonban – ezt jelentette be a Wembley Nemzeti Stadion Részvénytársaság.
Az angol nemzeti stadionban még 2000-ben játszották az utolsó nemzetközi mérkőzést, s ezután kezdődtek meg a munkálatok, amely során teljesen lebontották a létesítményt. Az új stadion építését idén májusban kellett volna befejezni, hiszen a tervek szerint itt játszották volna le az FA kupa, valamint a rögbi ligakupa döntőjét, és május 30-án az Anglia-Magyarország válogatott labdarúgó mérkőzést is. A munkálatok csúszása miatt azonban végül minden találkozót más helyszínen kellett megrendezni. A módosított tervek szerint szeptemberben lett volna az átadás, ám a részvénytársaság már most bejelentette, hogy akkora sem lesz kész még a stadion, hiszen az átadás előtt legalább két hónapig kellene még tesztelni a létesítményt. Új időpontot egyelőre még nem tűztek ki.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
3 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
3 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
3 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
4 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
4 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik