A Valencia bejelentkezett Ronaldóért

2006.07.25. 11:56
Címkék
Juan Soler, a Valencia labdarúgó-csapatának elnöke a hírek szerint élénken érdeklődik a Manchester United illetékeseinél Cristiano Ronaldo, az angol klub fiatal klasszisának vételáráról. Ronaldo már korábban bejelentette, hogy szívesen futballozna máshol, különösen a Real Madridban.
A fiatal játékos menne is, maradna is
A fiatal játékos menne is, maradna is
A fiatal játékos menne is, maradna is
A fiatal játékos menne is, maradna is

A Valencia azonban megelőzte a fővárosiakat, és Soler elnök vezetésével bejelentkeztek a szigetországi klubnál a portugál tehetségért.

„Mindig is azt mondtam, hogy nagyon nehéz lesz, azonban úgy gondolom, semmi sem lehetetlen. Nem fogjuk bedobni a törülközőt egészen addig, míg azt nem mondják: nem, nem és megint csak nem! - hangozatta Soler. - Jelenleg ez a klub titkárságának legfontosabb feladata, hiszen augusztus 31-ig le kell bonyolítanunk az átigazolást.”

Ronaldo még maga sem tudja, hol kezdi meg az edzéseket
Ronaldo még maga sem tudja, hol kezdi meg az edzéseket
Ronaldo jövője eddig is folyamatosan a média érdeklődésének középpontjában állt azóta, hogy az idei világbajnokságon, az Anglia – Portugália mérkőzésen heves szóváltásba került az angolok kedvencével, Wayne Rooney-val, majd annak kiállítását követően kikacsintott a portugál kispadra.

Az sem enyhítette a körülményeket, hogy Sir Alex Ferguson, a Manchester United mestere azt nyilatkozta, hogy ki szeretné békíteni a két forrófejű fiatalt, és a csapatban tartani a portugált is.

A németországi incidenst követően Ronaldo többször és több helyen is azt nyilatkozta, hogy el szeretné hagyni Angliát Spanyolország kedvéért, bár tény, hogy az utóbbi időben már azt hangozatatta, boldog lenne, ha maradna jelenlegi klubjánál.

Soler kijelentette, hogy nem akarja kivívni az angolok haragját, de kitart elhatározása mellett és kivárja, míg zöld utat adnak neki a játékos megvásárlálához.

„Először is el szeretnénk érni, hogy a Manchester leüljön tárgyalni velünk és meg tudjunk egyezni, ezt követően szeretnénk leülni Ronaldóval is. Nem szeretnénk először vele, és csak utána a klubbal megállapodni, hiszen ez megzavarná a játékost és a szóban forgó igazolást is.”
Legfrissebb hírek

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
9 perce

Allegri az egy pontot is becsüli, Spalletti szerint óvatosnak kell lenni a Milannal

Olasz labdarúgás
23 perce

Milica Jovanovics: jöhet az utolsó tánc

Kosárlabda
35 perce

Népsport: Marciano, az igazi Rocky

Népsport
1 órája

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
1 órája

NBA: nem jött össze a söprés a Lakersnek; egyenlítés Torontóban

Amerikai sportok
1 órája

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
2 órája

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik