Anglia: Rósa Dénes harcra kész

2006.08.15. 01:12
Címkék
Rósa Dénes
Rósa Dénes
Rósa Dénes
Rósa Dénes
Két magyar futballista bemutatkozására még várni kell az angol másodosztály 2006–2007-es idényében. A négy ponttal a 11. helyen álló Wolverhampton Wanderers játékosai, Rósa Dénes és Gyepes Gábor sérülés miatt eddig nem léphettek pályára az első három fordulóban.

„Három hete, egy edzőmeccs után nagyon fájt a lovaglóizom mögötti lábforgató izmom, így elküldtek kivizsgálásra. Kiderült, hogy gyulladásom van, és ki kellett hagynom majdnem két hetet” – mondta Rósa Dénes. A 29 éves középpályás a felkészülési találkozókon többnyire a kezdőcsapatban játszott, és a helye biztosnak tűnt, egészen a sérüléséig.

„Már jól vagyok, nyoma sincs a fájdalomnak, edzettem is, így reméltem, hogy legalább a kispadra odaférek a Preston ellen, de nem így volt. Talán a Burnley elleni, szombati idegenbeli meccsen már kerettag leszek” – tette hozzá Rósa, aki így nem volt részese együttese 3–1-es vereségének. Gyepes Gábor teljes felépülése várat még magára, a válogatott védő ugyan szépen gyógyul, de a visszatérésre még várnia kell. A márciusban a bal térdében kereszt- és oldalszalag-szakadást szenvedő 25 éves játékos a legoptimistább becslések szerint semmiképpen sem futballozhat szeptembernél előbb.

Az NSO ajánlja:

AZ ANGOL BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
Fordulóról fordulóra
A Premier League csapatai, 2005-2006
Magyarok a Premier League-ben
PREMIER LEAGUE szurkolói füzet 2005-2006 - Töltse le itt!
Mindent a Premier League-ről
A Premier League győztesei
A Premier League gólkirályai
Futball-lexikon
Fórum:
Legfrissebb hírek

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
13 perce

Hat aranyérmet szereztek a magyarok a kempo-világbajnokságon

Egyéb egyéni
17 perce

Szerb Szuperliga: Topolya–Mladoszt Lucsani

Minden más foci
27 perce

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
1 órája

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
1 órája

Francesco Calzona nem folytatja a szlovák válogatott élén – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
2 órája

Curling vegyes páros vb: ráadásban legyőzte a házigazda svájciakat a magyar duó

Téli sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik