Fülöp Márton a Sunderlandben folytatja

2006.11.23. 20:45
Címkék
Januárig kölcsönben az angol másodosztályú Sunderland labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Fülöp Márton, a Tottenham Hotspur magyar válogatott kapusa.
Fülöp Márton ismét az angol másodosztályban bizonyíthat
Fülöp Márton ismét az angol másodosztályban bizonyíthat
Fülöp Márton ismét az angol másodosztályban bizonyíthat
Fülöp Márton ismét az angol másodosztályban bizonyíthat

"Ma délután öt óráig lehetett kölcsönszerződéseket kötni az átigazolási szezonon kívül Angliában, örülök, hogy sikerült megállapodnunk a Sunderland vezetőivel - mondta a 23 éves hálóőr az MTI-nek. - Lettek volna más lehetőségeim is, de a klub hagyományai és a tréner személye, Roy Keane miatt választottam a Sunderlandet. A vezetők elmondásuk szerint már fél éve figyeltek. Egyelőre én vagyok a második számú kapus, de mindent elkövetek azért, hogy én legyek az első és az is leszek."

A szerződés aláírása ellenére a magyar kapus nem lesz tagja a hétvégi Wolverhampton Wanderers (Gyepes Gábor és Rósa Dénes klubja) ellen készülő keretnek, uganis a csapat már elutazott a helyszínre, ezért Fülöp a hétvégén még szabad, és csak hétfőn kezdi meg a közös munkát a Championship tizenhatodik helyén álló csapatnál.

Fülöp a csapatról elmondta, hogy bár jelenleg nem állnak túl előkelő helyen a bajnokságban, aminek az oka a gyenge rajt, azonban szerinte az együttesnek a játékosállománya alapján a feljutásért kellene küzdenie, és állítólag a Sunderland vezetősége ezt is tűzte ki célul.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
6 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
6 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
6 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
7 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
7 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
7 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik