Ronaldo kontra Ronaldinho az Old Traffordon, Lippi világbajnokai

2007.03.02. 14:52
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy március 13-án remek futballgálát rendeznek az Old Traffordon, az viszont most már szinte kész tényként jelenthető ki: az utóbbi idők legnagyszerűbb „szereposztása” szórakoztatja majd a közönséget: az Európa-válogatott keretébe ugyanis bekerült a Bajnokok Ligája-címvédő FC Barcelona négy sztárja, Ronaldinho, Carles Puyol, Lilian Thuram és Gianluca Zambotta. A kvartett révén már 10 játékos neve ismert Marcello Lippi keretéből, így a következő napokban még újabb klasszisok személye derül ki.
www.manutd.com
www.manutd.com
A barcelonai négyesből Thuram 1998-ban, Ronaldinho 2002-ben, míg Zambrotta 2006-ban volt világbajnok.

A kontinentális együttesbe korábban David Beckham, Jamie Carragher, Steven Gerrard, Juninho Pernambucano, Gregory Coupet és Eric Abidal került.

Az alkalmi gárda ellenfele a Manchester United lesz, így létrejöhet napjaink két legjobban ünnepelt csillagának, Cristiano Ronaldónak és Ronaldinhónak az „összecsapása”.

A különleges gálával az MU első európai kupamérkőzésének, és az Európai Unió alapszerződésének 50. évfordulóját köszöntik. A teljes bevételt jótékonysági célokra fordítják.

„Fantasztikus alkalomnak tűnik, hogy Ronaldinho és David Beckham a mi Manchester Unitedünkkel találkozik. Minden ifjú futballrajongó örülne annak, ha láthatná a világ legjobb labdarúgóit. Ritka alkalom, hogy ezek a nagyszerű játékosok egy csapatot alkotnak, az Old Trafford tökéletes helyszíne lesz a találkozónak” – mondta a vörös ördögök legendája, az 1968-ban BEK-győztes együttesben is szereplő Sir Bobby Charlton.

A klub hivatalos honlapja szerint a 16 évnél fiatalabb szurkolók 5 fontért (mintegy 1900 forintért) tekinthetik meg a sztárok gálamérkőzését.
Legfrissebb hírek

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

„Nem becsülik meg annyira, amennyire kellene” – Cristiano Ronaldo édesanyja védelmébe vette a fiát

Minden más foci
2026.10.08. 17:25

„Ott hibázott, hogy nem küldte el a...” – a brazilok legendája megvédte Cristiano Ronaldót

Minden más foci
2026.10.08. 16:32