Darren Bent visszautasította a West Ham United ajánlatát

Vágólapra másolva!
2007.06.15. 09:19
Darren Bent az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból (Premiership) idén kiesett Charlton Athletic labdarúgója nem igazol a West Ham Unitedhez, annak ellenére sem, hogy a két klub már megegyezett a csatár vételáráról.
Még nem lehet tudni, hogy hol folytatja pályafutását Darren Bent
Még nem lehet tudni, hogy hol folytatja pályafutását Darren Bent
Még nem lehet tudni, hogy hol folytatja pályafutását Darren Bent
Még nem lehet tudni, hogy hol folytatja pályafutását Darren Bent

A West Ham United alig pár héttel az után, hogy a csapat bebiztosította élvonalbeli tagságát, egyből megpróbálta megerősíteni játékoskeretét. Az Alan Curbishley által vezetett szakmai stáb elsőként a Charlton kiváló futballistáját, Darren Bentet szerette volna a "kalapácsosokhoz" édesgetni. Curbishley tökéletesen ismeri a játékos képességeit, hisz még charltoni vezetőedzőként pont ő volt az, aki két évvel ezelőtt 2,75 millió fontért az Ipswichtől a londoni klubhoz csábította Bentet.

Az első körben természetesen a két klub vezetői ültek asztalhoz, és kezdték meg a tárgyalásokat az angol csatár átigazolásával kapcsolatban. Nem is olyan hosszú egyeztetés után meg is állapodtak az átigazolási díjról. Ennek értelmében a West Ham 16 millió fontot, valamint Hayden Mullins játékjogát adta volna az Athleticnek Bentért cserébe.

Már mindkét oldalon dörzsölték a tenyerüket a csapat előljárói, amikor jött a fekete leves. A játékos közölte nem hajlandó a Unitedhez szerződni.

"Megszabtunk egy értéket Darrennel kapcsolatban, és a West Ham volt az egyetlen klub, amely ezen érték közelében tette meg ajánlatát" - nyilatkozta a Charlton ügyvezető igazgatója, Peter Varney.

"Ezen a reggelen megadtuk Darrennek az engedélyt, hogy beszéljen velük, ő ezt meg is tette, azonban úgy döntött, hogy nem fogadja el a West Ham ajánlatát" - tette hozzá a sportvezető.

A visszautasítás hátterében sokak szerint az áll, hogy az elmúlt két szezon legeredményesebb Charlton-játékosa nagyobb klubban szeretné folytatni pályafutását. A hírek szerint a Liverpool és a Tottenham is élénken érdeklődik Bent iránt, de a spanyol bajnokságban szereplő Valencia is szívesen látná csapatában a 23 éves támadót.
Legfrissebb hírek

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
14 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Lucas Paquetá beperelheti az FA-t

Minden más foci
2025.09.04. 13:30

Óriási meglepetés, a szakadék szélén tántorgó Wednesday tizenegyesekkel búcsúztatta a Leedset az Angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.08.26. 23:35

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.22. 23:07

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.03. 22:00
Ezek is érdekelhetik