A listavezető nem tudta begyűjteni a három pontot a „Pompey” ellen

2007.09.15. 15:56
Címkék
Az angol bajnokság élvonalának 6. fordulójában a Liverpool nem bírt masszívan védekező ellenfelével, a Portsmouth-szal, ezért nem biztos, hogy a játéknap végén is listavezető helyen állnak majd.
Riley ítélete felborzolta a liverpooliak kedélyét
Reuters
Riley ítélete felborzolta a liverpooliak kedélyét
Riley ítélete felborzolta a liverpooliak kedélyét
Reuters
Riley ítélete felborzolta a liverpooliak kedélyét
A „vörösök” kispadján kezdett a csapatkapitány Steven Gerrard, illetve a két új nyári sztárszerzemény, Fernando Torres és Ryan Babel, ám a mérkőzés vége felé közeledve mindhármukat pályára küldte Rafa Benítez, a Liverpool szakvezetője.
Az első félidő Liverpool mezőnyfölényben telt, több ízben sikerült is eljutniuk a Portsmouth kapuja elé, a legnagyobb gólszerzési lehetőség azonban a hazaiak előtt adódott.

Az első fél óra végén Arbeloa fogta meg Kanu mezét, Mike Riley játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott. A némileg könnyű szívvel megítélt büntetőt maga a sértett végezte el, a jobb alsó sarkot célozta meg, ám a „vörösök” kapusa, Reina érezte az irányt, és nagy vetődéssel paskolta ki a lövést.

Ezután ott folytatta a Liverpool, ahol a Portsmouth tizenegyese előtt abbahagyta. Sokat birtokolták a labdát, és többször is veszélyeztették a „Pompey” kapuját. Voronyin a felső lécet találta telibe, míg Benayoun 18 méterről elvégzett szabadrúgása a kapu jobb felső sarka felett hagyta el a játékteret.

A mérkőzés utolsó harmadában pályára lépett Steven Gerrard és Fernando Torres is, azzal a céllal, hogy a forduló előtt listavezető „vörösök” megőrizhessék első helyüket. Az eddigi négy mérkőzésükön mindössze a Chelsea elleni rangadón nem gyűjtötték be a három pontot, és ezúttal is minden erejüket mozgósították a győzelem érdekében.

Negyed órával a vége előtt Muntari ijesztgette Reinát egy 16 méterről leadott lövéssel, a célzásba azonban némi hiba csúszott, és a jobb alsó sarok mellett suhant el a próbálkozás.

A hátralévő időben még akadtak lehetőségek, a győztes gólt azonban már egyik csapat sem szerezte meg.

PREMIER LEAGUE

6. FORDULÓ
Portsmouth-Liverpool 0-0
Legfrissebb hírek

A BVSC szögletgóllal verte meg a Videotont

Labdarúgó NB II
1 perce

Újpest: három játékostól már elköszöntek, de mások is távozhatnak

Labdarúgó NB I
11 perce

Sinner egy óra alatt lerendezte Zverevet, az idei negyedik ezrest is megnyerte

Tenisz
20 perce

F1, Miami Nagydíj, verseny

F1
23 perce

Szoboszlai gólja és gólpassza ellenére a Liverpool kikapott Manchesterben

Angol labdarúgás
27 perce

Női kézilabda MK: Győri Audi ETO–DVSC döntő

Kézilabda
39 perce

Puskás–Suzuki-kupa: hatodik lett a Sportingtól vereséget szenvedő Honvéd

Minden más foci
41 perce

Atlétika: országos csúcsot futott a magyar női 4x100-as váltó Botswanában

Atlétika
43 perce
Ezek is érdekelhetik