Ramos szerint minden tekintetben tökéletesen játszott a Spurs

2008.01.23. 10:58
„Jól kell játszanod ahhoz, hogy legyőzhesd az Arsenalt. Mi nem hibáztunk, a csapat minden tekintetben tökéletesen futballozott „ – mondta Juande Ramos vezetőedző, miután a Tottenham Hotspur kedden este 5-1-re nyert az Arsenal elleni hazai visszavágón és 6-2-es összesítéssel jutott az angol labdarúgó Ligakupa döntőjébe.
Gólöröm a Wite Hart Lane-en
reuters
Gólöröm a Wite Hart Lane-en
Gólöröm a Wite Hart Lane-en
reuters
Gólöröm a Wite Hart Lane-en

Az már az első találkozón látszott, hogy az állandó kezdőcsapat néhány játékosának hiányában az Arsenal nehezen veszi fel a versenyt a londoni riválissal szemben, de a második felvonás így érdekes és izgalmas találkozót ígért. A Spurs azonban már a derbi elején vezetést szerzett Jenas góljával, majd fokozatosan felőrölte a derekasan küzdő, de ezen az estén alárendelt szerepet játszó ellenfél ellenállását.

„A csapatom tekinthető a győzelem alkotójának, mindenki sokat tett a döntőbe jutásért – mondta az ősszel Sevillából érkezett Ramos. – Rendkívül boldog vagyok, hogy munkámmal és csapatommal örömöt okozok a szurkolóknak. De ismét kiemelem: a játékosokat tekinthetjük alkotóknak”.

A spanyol sikeredző kiemelte: hatalmas sikernek tartja, hogy a Tottenham döntőbe jutott, hiszen csak rövid ideje dolgozhat együtt a csapattal.

„Régen nem érezhették meg a finálé illatát. Ugyanez mondható el a szurkolókról, akik rendkívül boldogan ünnepeltek. Boldogságunkat növeli, hogy a városi rivális ellen harcoltuk ki a döntőbe jutást. És hozzátehetjük: régóta nem győztük le őket…Ráadásul ilyen jelentős különbséggel nyertünk.” – szögezte le Juande Ramos.

Az Arsenal futballistái nagyon elkeseredtek a kiesés miatt, angol médiajelentések szerint a kedd este is eredményes Emmanuel Adebayor lefejelte a második Spurt-találatot öngólosként jegyző Nicklas Bendtnert, a még nagyobb balhét William Gallas akadályozta meg. Arsene Wenger vezetőedző állítja, semmit sem tud az esetről, a francia védő azonban őszintén elismerte társai vitáját.

„Ők is tudják, hogy hibáztak és erre magyarázatot kell adniuk. Mindketten fiatalok és idegesek voltak, de mindannyian csalódottak voltunk” – mondta Gallas.
A lefújás után Wenger ismét megvédte saját álláspontját a csapatösszeállítást illetően, úgy véli, a súlyos vereség ellenére sem hibázott.

„Csak azt sajnálom, hogy olyanokat is pályára küldtem, akiket nem kellett volna. Jobb lett volna, ha csak a fiatalok játszanak – mondta a francia tréner. – Sajnos végig futnunk kellett az eredmény után, kockáztattunk, ezzel teret adtunk a kontráknak. Nem voltunk elég érettek ahhoz, hogy megállítsuk ezeket az ellentámadásokat. Az eredmény brutális, de nem fejezi ki hűen a pályán történteket.”

A Tottenham Hotspur ellenfele a február 24-i döntőben az Everton vagy a Chelsea lesz. A londoniak 2-1-re nyerték hazai pályán az első felvonást.
Legfrissebb hírek

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

A PL-ből kieső Wolverhampton magabiztos győzelemmel rugaszkodott neki a Ligakupának

Angol labdarúgás
2026.08.07. 22:53

Két gólt is lőtt a Panathinaikosz otthonában a Paks, mégis kiesett a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
2026.07.30. 22:23

Collina válasza Deschamps panaszára: A mi játékvezetőink világszínvonalúak

Foci vb 2026
2026.07.15. 21:55

Vb 2026: Kane- és Bellingham-metrómegállók Londonban

Foci vb 2026
2026.07.15. 16:38

Nem várt összeomlásról írtak a francia lapok az elődöntős kudarc után

Foci vb 2026
2026.07.15. 09:12

Scaloni: Nem érdekel, hogy fáradtak vagyunk-e, ez világbajnoki elődöntő

Foci vb 2026
2026.07.15. 08:43

De la Fuente: Elérkezett Yamal nagy napja a világbajnokságon

Foci vb 2026
2026.07.14. 10:56