Barátságos mérkőzés: londoni farkasverem, genki döntetlen

Vágólapra másolva!
2008.08.11. 00:26
A nyáron alaposan megerősödött Tottenham valósággal lemosta a pályáról az AS Romát (5–0), a Racing Genk – két magyar játékossal a fedélzeten – döntetlenre végzett a Heerenveennel.
David Bentley vezérletével a Tottenham alaposan kiütötte az olasz bajnoki ezüstérmes AS Romát, melynek színeiben nem lépett pályára Francesco Totti.A hazaiak a Gomes – Zokora, Assou-Ekotto, Dawson, Woodgate – Bentley, Jenas, Modric, Dos Santos – Berbatov, Bent összeállításban kezdtek, és később lehetőséghez jutott Bale, Huddlestone, Lennon, Gilberto, Gunter, O'Hara és King is.A Farkasokra szintén nem lehet azt mondani, hogy erősen tartalékosak voltak, hiszen az Artur – Casetti, Juan, Mexes, Riise – Aquilani, Perrotta, Brighi, De Rossi – Vucinic, Montella kezdőcsapattal álltak ki, és később Pipolo, Panucci, Loria, Esposito, Alvarez, Virga és Mladen is pályára léphetett.A gólokon a két duplázó, Bentley és Darrent Bent, valamint Aaron Lennon osztozott meg.A belga Genk 2-2-re végzett a holland Heerenvennel, honfitársaink közül Tőzsér Dániel végigjátszotta a 90 percet, míg Tóth Balázs az 56. percben állt be, csereként.Genk: Verhulst - Cornelis (Daeseleire), Caillet, Carlos (Matoukou), Tiago - Bosnjak (Dugari), De Decker (Tóth), Tőzser, Pudil (Henkens), Nemec (Ogunjimi) - Barda.Heerenveen: Vandenbussche - Svec, Drost, Kopic, Popov, Grindheim - Dingsdag, Pranjin, Deekman (Elyounoussi) – Kalou, Henrique.Gól: Caillet, Barda ill. Elyounoussi, Henrique.
Legfrissebb hírek

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Varga Barnabás és Tóth Balázs volt a mieink legjobbja a portugálok ellen – Nemzeti Sport-osztályzatok

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:49

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
2025.09.10. 07:31

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20

Tóth Balázs véd a portugálok ellen – NS-infó

Magyar válogatott
2025.09.09. 16:56

Tóth Balázs: Minden selejtezőnek különös a jelentősége

Magyar válogatott
2025.09.03. 10:48

Angol Ligakupa: négy magyaros csapatból három kiesett, csak Szűcsék örülhettek

Angol labdarúgás
2025.08.12. 23:11

Championship: Kosznovszky bemutatkozása elmaradt; Styles remekelt Tóth Balázsék ellen

Légiósok
2025.08.09. 18:07
Ezek is érdekelhetik