Buzsáky Ákos sérülése súlyos, hat–kilenc hónapig nem játszhat

2008.11.13. 11:17
Buzsáky Ákost a Manchester United elleni keddi Ligakupa-mérkőzésen a 33. percben le kellett cserélni. Kezdetben reménykedtünk, hogy nem súlyos a magyar válogatott játékos sérülése, de sajnos nagy a baj. A Queens Park Rangers arról számolt be, hogy a középpályás ebben az idényben már nem is léphet pályára. A „Magical Magyar”-nak a keresztszalagja sérült meg – súlyosan.
A középpályást a napokban meg is műtik
Fotó: Action Image (archív)
A középpályást a napokban meg is műtik
A középpályást a napokban meg is műtik
Fotó: Action Image (archív)
A középpályást a napokban meg is műtik

Rossz hír érkezett Angliából: Buzsáky Ákos hosszú időre kidőlt a sorból, miután megsérült a Manchester United elleni Ligakupa-mérkőzésen. Az információt a magyar légiós csapata, a Queens Park Rangers tette közzé hivatalos honlapján, miután a csapat orvosai az éjszaka folyamán megvizsgálták a középpályást.

A csapat orvosi stábjának vezetője, Paul Hunter számolt be a magyar és az angol szurkolókat is fájdalmasan érintő hírről.

„Sajnálatosan Ákosnak legalább hat, de lehet, hogy kilenc hónapot ki kell hagynia – mondta a Hunter a klub hivatalos honlapjának. – A cípő szegecsei letapadtak, és kifordult a térde, így hosszú időt kell kihagynia. Már beszéltünk a sebésszel, napokon belül meg fogják műteni.”

A QPR menedzsere, Gareth Ainsworth is szomorúan vette tudomásul, hogy elveszti egyik legjobb játékosát, akit a klub honlapja csak „Magical Magyar” néven emleget.

„Ákos egyedülálló tehetség, és még csak most kezdett újra csúcsformába lendülni, mivel az idény elején harcképtelen volt bokasérülése miatt – mondta Ainsworth. – Le vagyok sújtva a sérülése miatt. Csak annyit tehetünk, hogy támogatjuk, és mielőbbi gyógyulást kívánunk neki.”
Legfrissebb hírek

Jelentkezett Buzsáky Ákos – félreértés miatt hitték eltűntnek

Magyar válogatott
2026.08.28. 08:52

Volt angliai csapattársa szerint Buzsáky Ákos jól van

Magyar válogatott
2026.08.27. 14:37

A QPR is aggódik volt játékosa, Buzsáky Ákos eltűnése miatt

Légiósok
2026.08.26. 14:34

Buzsáky Ákost eltűnt személyként körözi a rendőrség

Magyar válogatott
2026.08.25. 11:42

A hajléktalan-világbajnokságtól az angol másodosztályig

Minden más foci
2025.08.13. 22:24

Bohózatba illő góllal mentett pontot a 96. percben az angol csapat – videó

Angol labdarúgás
2024.09.15. 09:56

Szoboszlai elődei – magyarok, akik rangos trófeákat nyertek Angliában

Angol labdarúgás
2024.02.26. 13:25

FA-kupa: ráijesztett a QPR a Bournemouthra, de végül kiesett

Angol labdarúgás
2024.01.06. 18:02