Liverpool: Babelnek és Rierának a pályán kell bizonyítania

2009.09.08. 13:18
Címkék
A Liverpool menedzsere, Rafa Benítez egy keddi sajtótájékoztatón elmondta, a holland Ryan Babel és a spanyol Albert Riera is elégedetlenkedik, hogy keveset játszik, de a szakember szerint a két játékosnak a pályán kell bizonyítania.

„Babel és Riera is állandó játéklehetőségre vágyik, és ez érthető, hiszen mindketten ott szeretnének lenni a jövő évi világbajnokságon. De mivel ők ugyanazon a poszton, bal oldali középpályásként vethetők be, versenyezniük kell egymással" – nyilatkozta Rafa Benítez.

„Mindketten értékes futballisták, de az edzéseken, a pályán bizonyítaniuk kell" – fogalmazott a két légióssal kapcsolatban Benítez.

A spanyol szakember azt követően beszélt erről, hogy mindkét labdarúgó esetében megjelentek olyan hírek, melyek szerint a következő átigazolási időszakban távozni szeretnének, mert több játéklehetőségre vágynak.

Legfrissebb hírek

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
52 perce

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
1 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
1 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
1 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
1 órája

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik