Robinho visszatérne Spanyolországba

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2009.10.15. 18:39
Címkék
Robinho, a Manchester City labdarúgócsapatának brazil válogatott csatára szívesen futballozna a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonában, és a katalán TV3 televízió értesülései szerint már januárban érkezik kölcsönben.
Robinho (jobbra) szívesen játszana a Barcában (Fotó: Action Images - archív)
Robinho (jobbra) szívesen játszana a Barcában (Fotó: Action Images - archív)

„Természetesen nagyon jó lenne a Barcelonában játszani - mondta Robinho az El Mundo Deportivo című napilapnak adott interjújában. - Hihetetlenül jó csapatuk van. Tudom, hogy mire képesek, mert korábban szerepeltem már ellenük. De most csak otthon, a Playstationön játszhatom ellenük."

A 25 esztendős támadó alig több mint egy évet töltött eddig a manchesteri klubnál, s ebben az idényben bokasérülése miatt csak három alkalommal lépett pályára.

„Egyelőre konkrét ajánlat még nem érkezett, ezért nem lenne korrekt, ha erről a témáról többet beszélnék - tette hozzá Robinho. - Szeretném tisztázni, hogy szerződésben állok a Manchester Cityvel. Tartozom nekik annyival, hogy profi futballistaként viselkedem, és nem teszek félreérthető nyilatkozatokat."

Eközben a katalán TV3 televízió legújabb értesülései szerint a brazil támadó már januárban csatlakozik a Barcelonához, de a napokban napvilágot látott 35 millió eurós átigazolás helyett csak kölcsönben érkezik Josep Guardiola csapatához.

Robinho 2005-ben a brazil Santosból igazolt át a Real Madridhoz, ahol 101 mérkőzésen 25 gólt szerzett, majd 2008-ban állapodott meg jelenlegi munkaadójával. Manchesterben eddig 33 alkalommal lépett pályára, s 14-szer vette be az ellenfelek kapuit.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
6 perce

Milák és Kós bejutott a 100 pillangó döntőjébe a vizes Eb-n

Úszás
8 perce

Lovas Világjátékok: a magyarok nem jutottak tovább a díjlovaglás selejtezőjéből

Egyéb egyéni
15 perce

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
24 perce

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
30 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
54 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
55 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
56 perce