Liverpool: Nem pótolhatom Fernando Torrest - David Ngog

2009.11.13. 17:44
Címkék
A Liverpool labdarúgócsapatának csatára, David Ngog úgy érzi, hogy korai még róla úgy beszélni, mint Fernando Torres helyetteséről.
Az Európa-bajnok spanyol támadót sérülése miatt hetekig nélkülözni kénytelenek a „vörösök”, így a fiatal Ngog több lehetőséghez juthat a jövőben. „Fernando a világ egyik legjobb csatára, a szóval minden játék számára nehéz lenne helyettesíteni őt.”„A legtöbb, amit tehetek, hogy játszom a saját játékomat és igyekszem a legjobbamat nyújtani, hiszen azt a szintet, amit Fernando képvisel, kevesen tudnak rendszeresen produkálni” – nyilatkozta a francia csatár, aki öt Premier League-meccsen három gólt lőtt eddig az idényben.
Legfrissebb hírek

„Meglátjuk, lesz-e lehetőségünk megtartani”– Szalai Attila jövőjéről beszélt edzője

Légiósok
13 perce

Markgráf Ákos: Az akaraterő legalább olyan fontos, mint a tehetség

Magyar válogatott
42 perce

Hosszabbításban elért győzelemmel egyenlített a Hurricanes a keleti döntőben

Amerikai sportok
59 perce

Clevelandben is nyert, egy lépésre a döntőtől a New York Knicks – videó

Amerikai sportok
1 órája

Majdnem összejött a bravúr Verhoevennek, de Uszik TKO-val nyert Egyiptomban – videó

Ökölvívás
2 órája

Első nemzetközi kupadöntőjét vívja a Tatabánya férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2 órája

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
9 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik