Torres kiesett újabb három hétre, nem jön Budapestre

2009.11.06. 11:40
Címkék
Fernando Torres, a Liverpool spanyol támadója a legfrissebb vizsgálatok szerint három hetet kénytelen kihagyni ágyéksérülése miatt.
Torres a Lyon ellen szenvedett sérülést (Fotó: Action Images)
Torres a Lyon ellen szenvedett sérülést (Fotó: Action Images)

A kitűnő csatárt már hosszabb ideje kínozzák problémái, így a „vörösök" kénytelenek voltak visszavenni mérkőzés- és edzésterheléséből is. Torres a Lyon elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés (1–1) után is fájdalmakra panaszkodott, így Valenciába utazott – Pölöskei Zsolttal és a tartalékcsapat egy másik játékosával –, hogy Ramón Cugat specialistától kérjen diagnózist.

Cubes úgy véli, hogy korábbi angol sajtóértesülésekkel ellentétben Torrest nem kell megoperálni, a szakorvos konzervatív kezelést javasol. A játékos maga mindenképpen el szeretné kerülni a műtétet.

A kényszerpihenő miatt Torres kihagyja a Birmingham City és a Manchester City elleni bajnokit, illetve a Debrecen elleni BL-meccset is, ráadásul nem játszhat a spanyol válogatott Argentína és Ausztria elleni felkészülési találkozóin sem, és minden bizonnyal az Everton elleni derbiről is lemarad.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
4 órája

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
4 órája

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
4 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
5 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
5 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
5 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
5 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik