Chelsea: John Terry félrelépett, elvesztheti a kapitányi karszalagjait

Vágólapra másolva!
2010.01.31. 10:50
null
Terry nehéz helyzetbe kerülhet meggondolatlansága miatt (Fotó: Action Images)
John Terry, a Chelsea és az angol labdarúgó-válogatott nős csapatkapitánya angol lapértesülések szerint viszonyt folytatott egyik legjobb barátja, korábbi klubtársa, a szintén válogatott Wayne Bridge volt barátnőjével. Azt nem tudni, hogy a hölgy abban az időben még együtt volt-e a Manchester City hátvédjével vagy már nem.

A történettel nem feltétlenül kellene foglalkoznia egy sportoldalnak, ám annak sportszakmai következménye is lehet. A hírek szerint több klubtársa, valamint a válogatott több tagja is finoman szólva neheztel John Terryre, akitől egyesek már azt követelik, mondjon le az angol válogatott csapatkapitányi karszalagjáról (a szövetség egyik névtelenül nyilatkozó tagja szerint Fabio Capello nem számol ezzel a lehetőséggel).

Bár még nem tisztázott minden részlet, a játékos tette erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető, kétséget ébreszthet kapitányi alkalmasságát illetően, és nem elképzelhetetlen, hogy mindez feszültséget kelt a válogatott öltözőjében.

Wayne Bridge állítólag többé nem szeretne egy csapatban szerepelni vele. Szombaton a Burnley drukkerei sem fogták vissza magukat, ám milyen a sors, az éllovas épp John Terry hajrában fejelt góljával nyerte meg az újonc elleni mérkőzést.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26
Ezek is érdekelhetik