Arsenal: Nasri szerint aranymeccs lesz a Chelsea elleni mérkőzés

2010.02.05. 14:15
Még bajnok lehet az idén az Arsenal, de ehhez az kell, hogy idegenben legyőzze a Chelsea-t a vasárnap délutáni derbin – jövendöli Samir Nasri, az ágyúsok középpályása.

„Az idényből még nagyon sok van hátra, a bajnoki címet nem ezen a hétvégén osztják ki, de az igaz, hogy ha kikapunk a Chelsea-től, nagy valószínűséggel eltemethetjük az aranyálmainkat. Viszont ha nyerünk, az óriási lökést jelentene" – fejtegette Samir Nasri a L'Équipe francia napilapnak.

A középpályás úgy véli – s ezzel mintegy alátámasztja Arsene Wenger menedzser hét eleji keserű szavait –, hogy lelki okai voltak a Manchester Unitedtől elszenvedett múlt vasárnapi sima vereségnek (1–3).

„Hiszünk benne, hogy bárkit legyőzhetünk, csakhogy a nagy csapatok elleni meccseket valahogyan ellelkizzük, éppen a nagy tét miatt. Leszegett fejjel, kétségek nélkül kell pályára lépnünk, mint tavaly, és akkor bármelyik ellenfelünket térdre kényszeríthetjük" – tette hozzá a játékos.

Az Arsenal pillanatnyilag harmadik a Premier League-ben, hat ponttal az éllovas Chelsea mögött.

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,pl,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05