Manchester City: Mancini rettentő bosszús Mariga elszalasztása miatt

2010.02.04. 22:22
Roberto Mancini hihetetlennek nevezte az angol Belügyminisztérium azon döntését, hogy nem adtak munkavállalási engedélyt McDonald Marigának, így a kenyai labdarúgó a Manchester City helyett az Internazionale játékosa lett.

A 22 éves középpályás azért nem kapta meg az Angliába igazoláshoz szükséges hivatalos papírokat, mert hazája válogatottja nem szerepel a FIFA által kiadott világranglista első 70 csapata között.

„Két-három kiszemeltünk volt, de a fő célunk Mariga megszerzése lett volna – nyilatkozta Mancini a City honlapján. – Nem találtunk semmi problémát ezzel kapcsolatban, ezért hihetetlennek tartom, hogy egy ilyen szabály miatt nem lehetett a miénk.”

„Egy fiatal játékosról van szó, aki Kenya legfontosabb futballistája, és figyelembe véve, hogy az elmúlt hat évben Svédországban és Olaszországban játszott, valamint hogy milyen jó kapcsolatban áll egymással Kenya és Anglia, egyszerűen nem értem, miért utasították el a kérelmét – folytatta az olasz szakember. – Az összes olasz topcsapat – és több másik Európából – szerette volna megszerezni, így nagyon bosszantó, hogy már megállapodtunk vele, mégsem lett a miénk.”

Legfrissebb hírek

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.09.02. 00:57

Maresca győzelemmel debütált: a hajrában fordított a City Tóth Alexék ellen

Angol labdarúgás
2026.08.23. 17:00

Sima győzelemmel mutatkozott be a címvédő Inter a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 20:31

Curtis Jones az Internél folytatja – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.21. 20:52

Julián Álvarez helyett másik argentin világbajnok igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.20. 09:41