Premier League: Benítez szerint nevetséges ötlet a playoff

Vágólapra másolva!
2010.02.17. 18:11
Rafa Benítez, a Liverpool spanyol menedzsere a zsúfolt versenynaptárra és a párosítás esetlegességére is utalt, amikor abszurdnak nevezte az angol labdarúgó-bajnokságban tervezett rájátszást.

„Már most túl sok a mérkőzés, úgyhogy ha bevezetik a playoffot, valószínűleg az évszázad végéig sem zárul le egy idény" – karikírozta a Premier League 4–7. helyezettjei számára megálmodott, a negyedik Bajnokok Ligája-helyről határozni tervezett rájátszás ötletét.a negyedik Bajnokok Ligája-helyről határozni tervezett rájátszás ötletét.

„Már most is nehéz időpontot találni a válogatott mérkőzéseknek, további három-négy bajnoki beiktatásával még nehezebb lenne a helyzet. S különben is, miért nem vonjuk be a tabella alján végző csapatokat is? A negyedik helyezett játszhatna mondjuk az alulról harmadikkal, lenne ötven meccsünk egy bajnoki szezonban, pihenni nem is kellene, szóval fantasztikus lenne" – mérgelődött Benítez.

Korábban Arsene Wenger, az Arsenal, és David Moyes, az Everton menedzsere is furcsának nevezte, hogy a 38 forduló után kialakuló tabella „nem lenne az igazi", és a negyedik helyet jó teljesítménnyel megszerző csapatot újabb erőpróba elé állítanák. Mindazonáltal hét eleji hírek szerint a Premier League klubjainak többsége támogatja a végleges formában várhatóan áprilisban tárgyalóasztalra kerülő ötletet.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
5 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
8 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
10 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
13 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15
Ezek is érdekelhetik