Capello kitöltené a 2012-ig szóló szerződését

2010.03.21. 14:32
null
Capello: "Megnyerhetjük a világbajnokságot!" (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Fabio Capello meg van elégedve a munkájával, szereti a csapatát, így semmi akadályát nem látja, hogy kitöltse a 2012-ig szóló szerződését.
A „háromoroszlános” együttest 2007 decembere óta irányító olasz szakember tudja, a nyári világbajnokságon mutatott teljesítmény döntő befolyással lesz jövőjére nézve.

„A szerződésem 2012-ben jár le, és őszintén remélem, hogy ki tudom tölteni a kontraktust. Tisztában vagyok vele, hogy a Dél-Afrikában elért eredmény mind rám, mind az angol szövetségre nézve nagyon fontos lesz – kezdte Capello – Szeretem a munkám, és szeretem Angliát is. Remélem, a csapattal együtt én is meg tudok felelni az elvárásoknak.”

A 63 éves szakember bízik játékosaiban, akikkel képes lehet a „világ meghódítására”.

„Ha minden labdarúgóm egészséges lesz, és a tőle elvárható legjobb teljesítményt nyújtja, megnyerhetjük a világbajnokságot, hiszen egyike vagyunk a mezőny legjobb csapatainak.”

„Néha persze szerencse is kell a sikerhez, mert egy  rossz döntés, egy játékvezetői hiba mind-mind befolyásolhatja a végeredményt” – tette hozzá az olasz szakember.

Capello végül kifejezte aggodalmát az angol utánpótlással kapcsolatban. Úgy gondolja, a fiatal tehetségek hiánya már a Premier League-ben is érződik.

„Másfelől bár igaz, hogy kevés kiemelkedő ifjú játékos van, akik azonban megmutathatták a tehetségüket, egytől egyig kiválóak. Az U21-es válogatott most nagyon erős. Remélem, az elkövetkező években két-három ember is be tud épülni közülük a felnőttcsapatba.”
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.07. 11:06

Szendrei Ákos: A győzelem a legfontosabb

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 11:07

„Szégyen és tragédia” – Fabio Capello az olaszok vb-pótselejtezős kudarcáról

Olasz labdarúgás
2026.04.02. 09:48

Labdarúgás: ismét legyőzte Moldovát az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.03.29. 10:57

Wirtz brillírozott, a német válogatott svájci győzelemmel kezdte az évet

Minden más foci
2026.03.27. 22:40

Az orosz és a montenegrói válogatott is győzelemmel kezdte az évet

Minden más foci
2026.03.27. 19:55

NS-képeslap: villanyfényes mérkőzések a pályán

Minden más foci
2026.03.26. 10:10

Labdarúgás: magabiztos győzelem az U17-esektől Moldova ellen

Utánpótlássport
2026.03.25. 19:56
Ezek is érdekelhetik