Tottenham: Roman Pavljucsenkóra vadászik a Lokomotiv Moszkva

2010.05.18. 10:05
A Sky Sports értesülései szerint a 2009-es orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban negyedik helyen végző Lokomotiv Moszkva a Tottenham orosz támadóját, Roman Pavljucsenkót szerződtetné.

Pavljucsenko számára nem úgy sikerült az angliai kaland, ahogyan azt tervezte és elvárták tőle. Legalábbis eddig. Bár a center 2008 óta tartozik a Tottenham kötelékébe, nem sikerült meghatározó emberré válnia. Az idén télen már-már könyörgőre fogta, hogy engedjék haza, mert különben kimaradhat a vb-keretből. Azóta nemcsak ő, hanem az orosz válogatott is lemaradt a dél-afrikai tornáról, nem úgy a Tottenham a Bajnokok Ligájáról, amely merőben más helyzetet teremtett.

A játékos menedzsere, Oleg Artyemov nem ismerte el az Európa-ligába készülő moszkvai klub megkeresését, mint mondta: szerinte képviseltje kitölti szerződést a Tottenhamnél. Kategorikusan azonban nem akart kijelenteni ezzel kapcsolatosan semmit, mert az szerinte inkorrekt dolog lett volna. Különösen annak fényében, hogy Nyikolaj Naumov klubelnök és Jurij Szjomin vezetőedző mindenképpen klasszis csatárral erősítené meg a nyáron a moszkvai Lokomotivot, s e cél érdekében jelentős anyagi áldozatokra is készek.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06