Arsenal: Gallas, Silvestre és Campbell is elhagyhatja a londoniakat

Vágólapra másolva!
2010.07.18. 09:23
Az Arsenal labdarúgócsapatánál három védőnek is lejárt a szerződése, és úgy tűnik, hogy Arsene Wenger menedzser nem különösebben marasztalja sem William Gallast, sem Mikael Silvetrét, sem Sol Campbellt.
„Azt hiszem, hogy Gallas és Silvestre máshova igazol, Sol Campbell pedig jövőjéről pedig egyelőre szintén keveset tudni” – mondta röviden a három játékosról a szakember. Angol források szerint Gallas iránt a Juventus és a Panathinaikosz érdeklődik, míg honfitársa a spanyol Málagában köthet ki.Wenger cáfolta, hogy az „ágyúsok” szeretnék megszerezni a kapus Mark Schwarzert a londoni rivális Fulhamtől. A menedzser elmondta, hogy még nem döntött róla, ki lesz az első számú kapus a szezonban.
Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
59 perce

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32
Ezek is érdekelhetik