Hivatalos: Roy Hodgson a Liverpool menedzsere

Vágólapra másolva!
2010.07.01. 07:01
null
Roy Hodgson Londonból Liverpoolba szerződött (Fotó: Action Images – archív)
A várakozásoknak megfelelően Roy Hodgson, a Fulham eddigi menedzsere vette át a Liverpool szakmai munkájának irányítását. A „vörösök" csütörtök délelőtt jelentették be, hogy szerződést kötöttek a 62 éves szakemberrel – ezzel pontot téve a nyári holtszezon egyik legizgalmasabb ügyére, amely során rengeteg szakember neve vetődött fel a Poollal kapcsolatban.

A végéhez közeledik a labdarúgó-világbajnokság, hamarosan megkezdődik a felkészülés az új idényre – és a Liverpoolnál végre eldőlt, ki lett az Internazionaléhez távozó Rafa Benítez utódja.

A „vörösök" vezetői csütörtökön bejelentették, hogy Roy Hodgson, a Fulham eddigi menedzsere vette át a szakmai munka irányítását. A Liverpool állítólag két hete kapott engedélyt arra, hogy felvegye a kapcsolatot a 62 éves szakemberrel, és a felek már meg is egyeztek egymással.

„A Liverpool irányítása a legjelentősebb feladat a klubfutballban, és hatalmas megtiszteltetés, hogy Nagy-Britannia legsikeresebb klubjának a menedzsere lehetek. Már várom, hogy találkozzam a játékosokkal, és elkezdjük a munkát Melwoodban” – mondta a klub hivatalos honlapján az új menedzser, akit csütörtök délután mutatnak be hivatalosan a sajtó képviselőinek.

„Mindig is Hodgson volt az első számú jelölt az Anfielden. Miután a Fulham engedélyezte a Liverpoolnak, hogy tárgyaljon a szakemberrel, már csak az volt kérdéses, hogy a klubok meg tudnak-e egyezni egymással a fizetendő kompenzációról" – írja a BBC szakírója, Ian Dennis.

A sajtó korábban nem fukarkodott az újabb és újabb jelöltekkel. Hodgson mellett Didier Deschamps, Guus Hiddink, Manuel Pellegrini, Mark Hughes és Martin O'Neill neve is felvetődött, sőt, arról is lehetett hallani, hogy visszatér a legendás Kenny Dalglish.

Hodgson – aki pályafutása során többek között az Intert, a Blackburnt és a svájci válogatottat is irányította – 2007 decembere óta ült a Gera Zoltánt is foglalkoztató Fulham kispadján, és az előző szezonban a klubtörténet legnagyobb sikerét elérve az Európa-liga döntőjébe vezette a londoni csapatot.

A „vörösök" szurkolói azt várják az új menedzsertől, hogy az előző, csalódást keltő idényt követően ismét jó útra terelje a klubot, amely 1990 óta vár legújabb, 19. bajnoki címére – igaz, nagy kérdés, hogy sikerül-e megtartani a két legnagyobb sztárt, Steven Gerrardot és Fernando Torrest.

ELJÖHET A TEHETSÉGEK IDEJE?
 

A liverpooli edzőkérdés magyar szempontból is érdekes, hiszen a „vörösök" több magyar játékost is szerződtettek az utóbbi években, közülük Gulácsi Péternek és Németh Krisztiánnak lehet a legnagyobb esélye arra, hogy bekerüljön a nagycsapat keretébe. Rafa Benítez regnálása alatt egyikük sem kapott lehetőséget tétmérkőzésen, ki tudja, az új menedzser talán számít majd a tehetségekre.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
14 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
17 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
19 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
22 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15
Ezek is érdekelhetik