Liverpool: Dalglish nem vetélytárs, Hodgson együtt dolgozna vele

2010.07.02. 18:48
Roy Hodgson, a Liverpool csütörtökön kinevezett új menedzsere szeretné szorosabban bevonni a munkába a sajtó által szintén menedzserjelöltként kezelt Kenny Dalglisht, aki jelenleg nagyköveti szerepet tölt be a nagy múltú klubnál.

„Ha az embernek olyan erőforrása van, mint Ken, akkor azt célszerű tökéletesen felhasználni" – mondta Hodgson, hozzátéve: fejlesztési igazgatói posztot szán a nagyköveti szerep mellé Dalglishnak, akivel ily módon közösen felügyelnék a klub utánpótlás-szekciójának működését.

A csapatot 1985 és 1991 között menedzserként irányító, a vörös mezben egykor 118 gólt szerző Dalglish szeretett volna visszatérni régi posztjára, a brit sajtó ezt kész tényként kezelte, ám Martin Broughton klubigazgató szerint a skót legenda egy pillanatig sem volt hivatalos jelölt Rafa Benítez utódlására.

A távozásától tartó szurkolók megnyugtatására Dalglish jelezte, továbbra is Liverpoolban képzeli el a jövőjét – már csak azért is, mert rendkívül nagyra tartja a most kinevezett Hodgsont.

Legfrissebb hírek

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Csak a rekorddöntő gól hiányzott– az első 100-szorosok, 31. rész, Kenny Dalglish

Képes Sport
2026.09.04. 14:08

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.14. 19:06

Liverpool: Kenny Dalglish véletlenül posztolta a közösségi oldalán, hogy rákos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 14:22

Kétszer is vezetett, de a 95. percben kapott góllal bukta a győzelmet a Spurs

Angol labdarúgás
2026.04.18. 20:33

„Fényes jövő előtt áll a Liverpool” – Arne Slot az Everton elleni rangadó előtt

Angol labdarúgás
2026.04.17. 11:58

Életjel vagy haláltusa? – Deák Zsigmond publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.04.15. 23:57

Roy Hodgson 78 évesen visszatér a kispadra

Angol labdarúgás
2026.03.27. 12:21