Redknapp szerint a Man. City megnyeri a bajnokságot

2010.07.25. 21:35
null
Harry Redknapp (balra) szerint Manciniék hamarosan felérhetnek a csúcsra (fotó: Action Images)
A Tottenham Hotspur menedzsere, Harry Redknapp szerint csak idő kérdése, hogy a Manchester City mikor tudja megszerezni az angol bajnoki címet, mert a klub bárkit le tud igazolni, akit csak akar.
„Ha úgy döntenek, szinte bárkit meg tudnak venni. Eljöttek ide New Yorkba és majdnem nyolcvan ember volt a partijukon – hihetetlen…” – mondta a szintén Amerikában túrázó riválisról az angol menedzser.

„Úgy tűnik, számukra a pénz egyáltalán nem probléma. Ha őszinte akarok lenni, akkor úgy gondolom, hogy meg fogják nyerni a Premier League-t. Ha folytatják a befektetéseket – márpedig a tulajdonos nagyon elszántnak tűnik –, akkor néhány éven belül a csúcson láthatjuk őket.”

A Manchester City áldozta ezen a nyáron a legtöbbet az átigazolásokra az angol együttesek közül. A „kékek” szerződtették Alekszandar Kolarovot (Lazio, 18.9 millió fontért), Jerome Boatenget (Hamburg, 10.5), David Silvát (Valencia, 29), Yaya Tourét (Barcelona, 24) és állítólag hamarosan konkrét ajánlatot tesznek az interes Mario Balotelliért.

Eközben a Tottenhamnél elmaradnak az erősítések. A klubot hírbe hozták már Joe Cole-lal, Raúllal, Luís Fabianóval, ám úgy tűnik, egyik igazolásból sem lesz semmi. „Elég nagy a keretünk, de egy-két friss arc elférne még nálunk, olyanok, akik pluszt tudnak hozzátenni a csapathoz. Viszont nem hiszem, hogy a pénzköltés helyes ötlet a mi helyzetünkben, nem mindig kell hatalmas vagyon ahhoz, hogy erősíts, elég lehet egy-egy szabadon igazolható vagy kölcsönvett játékos is.”

Harry Redknapp arról is beszélt, hogy nem azért választották az amerikai túrát, mert szakmailag az a legjobb felkészülési mód. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a legtökéletesebb módja a felkészülésnek, mert ez nincs így. Nem volt könnyű megtalálni a módját, hogy úgy eddzünk, ahogy akarunk. De most ez a helyzet, oda megyünk, ahova mondják, az Everton például Ausztráliába utazott. Ha a saját utamat járnám, akkor Skóciában készülnénk vagy Dél-Angliában” – ütött meg meglepően őszinte hangot Redknapp.

A Tottenham az előző idényben a Manchester Cityt megelőzve a negyedik helyen végzett az a angol bajnokságban, így augusztustól a bajnokság mellett a Bajnokok Ligája-selejtezőjében is helyt kell állnia.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 23. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.24. 09:00

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04

Török bundabotrány: tizenegy klub tisztviselői kerültek őrizetbe

Minden más foci
2026.02.21. 14:09

Idei első bajnokiját játszotta a Sepsi, amely győzött Bukarestben

Minden más foci
2026.02.21. 13:48

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35

Labdarúgás: negyeddöntőket játszanak az utánpótlás Magyar-kupában

Utánpótlássport
2026.02.19. 09:03

Labdarúgás: egy gól, egy piros a fiataloktól az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.17. 09:00
Ezek is érdekelhetik