Premier League: Moyes kalapot emel az Everton összes játékosa előtt

2010.10.17. 18:02
David Moyes, az Everton menedzsere kalapot emelt mindegyik játékosa előtt a Liverpool elleni derbigyőzelem (2–0) után.

„Le a kalappal, az összes játékosom hozzátette a magáét a sikerhez. Eltökélten és jól játszottunk a kezdő sípszótól. A szezon során többször is játszottunk már ennyire jól, de akkor nem jöttek a gólok, most viszont megszereztük a vezetést, és ez nagyon fontos volt, hiszen egyik csapat sem épp gólerős. Minden évben megpróbálunk jól kezdeni a bajnokságban, aztán nem sikerül, a végén viszont a mezőny első felében végzünk – majd meglátjuk, most is ez lehet" – értékelt a skót szakember.

Az első gólt szerző Tim Cahill a szurkolóknak ajánlotta a sikert.

„Ez a legnagyobb élmény a drukkereinknek, különösen nagy jelentőségű számukra a győzelmünk. Személy szerint az egyik legnagyobb pillanatom volt Everton-mezben a mai gól. A saját játékunkra koncentráltunk, és most megkaptuk a fáradozásaink jutalmát. Erre a sikerre építkezhetünk, rosszul kezdtünk a bajnokságban, de most fordulhat a kocka" – nyilatkozta.

Legfrissebb hírek

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2 órája

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
6 órája

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:35

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:56

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00