Chelsea: műteni kell Alexet, lassan elfogy a „kékek" védősora

2010.11.16. 19:14
Címkék
A rejtélyes lábsérüléssel bajlódó John Terry után Alex is kidőlt a Chelsea hátvédsorából, a brazil középhátvédnek térdműtét miatt nyolc hetet kell kihagynia. Nagy bajba kerülhet az angol bajnok, hiszen egyetlen egészséges középhátvédje maradt Braniszlav Ivanovics személyében.

„Alex elhagyta az Argentína elleni mérkőzésre készülő brazil válogatott keretét, mert meg kell műteni a jobb térdét. Az operációt a Chelsea és a dél-amerikai nemzeti csapat orvosai közösen javasolták a játékosnak, aki a napokban esik át a sebészeti beavatkozáson, és várhatóan hat-nyolc héten át nem léphet pályára" – állt a Chelsea honlapján kiadott közleményben.

Alex a Fulham és a Sunderland elleni bajnokit is kihagyta abban a reményben, hogy javul térdének állapota, és reménykedett, hogy játszhat Dohában az argentinok elleni szerdai felkészülési találkozón.

A Ricardo Carvalhót a nyáron a Real Madridnak eladó Chelsea Terryt is hetekig nélkülözni kényszerül, így a szerb Braniszlav Ivanovics maradt az egyetlen klasszikus, kellő rutinnal rendelkező középhátvédje. A Sunderland elleni hazai találkozón a szélső hátvédként elismertséget szerző Paulo Ferreirának kellett középre húzódnia Ivanovics mellé – a 3–0-s vereség azt mutatja, nem ez a legjobb megoldás.

Legfrissebb hírek

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
16 perce

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
51 perce

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
57 perce

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
1 órája

Békességet hozna Borsány-Gyenes András az MSÚSZ-nél

Egyéb egyéni
1 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2 órája

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
2 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
3 órája