Liverpool: Görögországban folytatja karrierjét a botrányt okozó kapus

2010.12.09. 10:26
A Liverpool végre sikerült megszabadulnia francia kapusától, Charles Itandjétől: a két évvel ezelőtt viselkedésével nagy felháborodást kiváltó játékos a görög élvonalban szereplő Atromitosz csapatában folytatja pályafutását.

A 28 éves Itandje több mint három évig volt a Liverpool játékosa, de ez idő alatt mindössze hét kupatalálkozón védte a „vörösök” kapuját. Neve amiatt lehet ismerős, mert két évvel ezelőtt az 1989-es Hillsborough-stadionkatasztrófa áldozataira emlékező gyászszertartás közben, a televízió kamerái előtt nevetgélt.

A Liverpool vezetői az esetet követően úgy döntöttek, hogy többé a második csapatnál sem veszik számításba a kapust, de mostanáig tartott, mire új klubot találtak számára (igaz, az előző szezont kölcsönben a szintén görög Kavalánál töltötte). Itandje – akinek szerződése a nyáron járt volna le az angol klubnál – ingyen kerül a görög csapathoz.

Hír még a liverpooliak háza tájáról, hogy a fiatal Martin Kelly 2014-ig meghosszabbította szerződését a klubbal.

ITANDJE NEVELETLENSÉGE
 
   

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
38 perce

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
Tegnap, 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
Tegnap, 8:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46