Tévez menni akar a Manchester Citytől, klubja nem engedi

2010.12.12. 11:37
null
Nem engedik el csak úgy: a City vezetősége visszautasította Tévez kérelmét (Fotó: Action Images)
A Manchester City labdarúgócsapata hivatalos honlapján kiadott közleményében tudatta: egyik legnagyobb sztárja, az argentin Carlos Tévez írásos kérelmet nyújtott be, és átadólistára kérte magát. A klub nem engedi eligazolni Tévezt.

„Csalódottan kell megerősítenünk szurkolóinknak, hogy Carlos Tévez írásbeli kérelmet nyújtott be, amelyben átadólistára kéri magát. A klub azt is megerősíti, hogy a vezetőség ezt visszautasította" – kezdődik a Manchester City közleménye.

Tévez már hosszabb ideje boldogtalannak tűnt, többször elmondta, hazavágyik, ráadásul a Bolton elleni bajnokin összeveszett Roberto Mancini menedzserrel is. A klub korábban bejelentette, Tévez Mancini külön engedélyével hazautazhat, de alighanem arra nem számítottak a Citynél, hogy az argentin támadó írásban közli: el akar igazolni már a télen.

„Az írásos átigazolási kérelem ellentétben van mindazzal, amit Carlos nyilvánosan állított az utóbbi időszakban. Carlos képviselője az elmúlt hónapokban többször is sürgette a játékos szerződésének újratárgyalását, de a klubnál nem tárgyalunk év közben erről. Carlosnak még három és fél éve van hátra ötéves élő szerződéséből, ő a legjobban fizetett labdarúgója a Manchester Citynek. A klub nagyot csalódott Tévezben és különösen képviselőjében" – közölte a City, amely azt is tudatta, hogy „az ajtó nyitva marad" a támadó előtt.

Legfrissebb hírek

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberhátrányban lévő Brentford vezet a Liverpool ellen

Angol labdarúgás
31 perce

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
1 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
2 órája

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:05

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:45

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:18

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.10.15. 16:47