Manchester United: Pak Dzsi Szung megsérült, egy hónapra kidőlt

Vágólapra másolva!
2011.02.15. 12:55
Pak Dzsi Szung, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United középpályása térdszalagsérülést szenvedett, és az orvosi jelentések szerint egy hónapig nem léphet pályára. Jó hír ellenben Sir Alex Ferguson menedzser számára, hogy Antonio Valencia újra edz, és márciusban már minden bizonnyal bevethető lesz.

Pak Dzsi Szung a „vörös ördögök" múlt pénteki edzésén sérült meg egy szerencsétlen mozdulat következtében.

A dél-koreai légiós így kihagyja az ötödosztályú Crawley Town elleni FA-kupa-találkozót, az Olympique Marseille elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt, illetve a Wigan, a Chelsea és a Liverpool elleni bajnokikat.

Antonio Valencia szombaton öt hónapos kihagyás után újra edzésbe állt – igaz, egyelőre csak a tartalékok között –, és az orvosi jelentések szerint márciusban már újra pályára léphet. Az ecuadori válogatott szélsőnek tavaly szeptemberben, a Rangers elleni BL-csoportmérkőzésen tört el a bokája, amelyben a szalagok is megsérültek.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22
Ezek is érdekelhetik