David de Gea veszi át Van der Sar helyét

2011.05.25. 00:33
null
David de Gea (balra) nagy lehetőség kapujában (Fotó: Action Images)
A Manchester United futballcsapatát irányító Sir Alex Ferguson gyakorlatilag elismerte, hogy David de Geát szerződtetik a visszavonuló Edwin van der Sar pótlására. Az Atlético Madrid 20 éves kapusa állítólag 16-18 millió fontjába kerül az angol csapatnak.

 

MÁR NEM IS OLYAN RUTINTALAN

Igaz ugyan, hogy David de Gea novemberben még csak 21 éves lesz, ami kapusoknál különösen fiatal kornak számít, mégsem nevezhető zöldfülűnek.

A spanyol élvonalban 2009 októberében debütált, ma pedig már 57 mérkőzés van a háta mögött, a most véget ért szezonban az Atlético összes bajnokiját végigvédte.

Klubjával tavaly Európa-ligát és európai Szuperkupát nyert, míg az U17-es spanyol válogatottal 2007-ben Európa-bajnok és vb-ezüstérmes lett.

Spanyol források a nap folyamán már korábban közölték a hírt, miszerint David de Gea a Manchester Unitedba igazol, kedd este pedig az angol klub menedzsere, Sir Alex Ferguson is megerősítette, hogy nagyon közel vannak az ifjú hálóőr megszerzéséhez.

„Egy ideje már dolgoztunk ezen, ő volt az egyik kiszemeltünk – nyilatkozta Ferguson a Sky Sportsnak. – Fiatal kapus, nagyon gyors, kellően higgadt és van tekintélye. Kiváló utóda lesz Edwin van der Sarnak. Olyan valakit kerestünk, aki hasonló képességekkel rendelkezik. Edwin egyik erőssége a higgadtsága és a jó irányítókészsége volt. De Gea ebben nagyon hasonlít rá.”

A Manchester Unitednél jó ideje a legégetőbb feladat az volt, hogy megtalálják Van der Sar méltó utódát, és bár Maarten Stekelenburg, Hugo Lloris és Manuel Neuer neve is felvetődött, a jelek szerint az Atlético Madrid kapusa léphet a holland örökébe. Negyvenéves helyett egy húszéves.

A hírek szerint De Geáért mintegy 16-18 millió fontot kaphat a spanyol klub.

Legfrissebb hírek

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
Tegnap, 8:55

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Manchester United: Carricket még az idény vége előtt megerősíthetik posztján – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.13. 13:21

Tóth Alexék tovább robognak a nemzetközi kupaindulás felé; az MU gól nélkül maradt Sunderlandben

Angol labdarúgás
2026.05.09. 18:11

A futballszakírók Bruno Fernandest választották a PL-idény legjobbjának

Angol labdarúgás
2026.05.08. 20:18

Teljesítette küldetését, véglegesíthetik Carricket az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.04. 17:00
Ezek is érdekelhetik