Tottenham: Modric elutasította a megduplázott fizetést

Vágólapra másolva!
2012.07.16. 22:56
A spanyol Marca című sportnapilap internetes kiadása arról számolt be, hogy a horvát Luka Modric elutasította klubja, az angol Tottenham Hotspur gáláns ajánlatát, ami megduplázta volna a fizetését.

A horvát irányító – aki nagyon vágyik a Real Madridba – hetente 50 ezer eurót keres, ezt tornázták (volna) most fel 100 ezerre. Ő azonban nemet mondott az 5.2 millió eurós lehetőségre.

Nos, a Real ajánlata sem marad el sokkal ettől: a királyiak szezononként 4.5 millió eurót garantálnának neki öt éven át. (Bár korábban még arról szóltak a hírek, hogy négy évre írna alá, és ebben már meg is egyeztek a felek.) Ez a madridiaknál a topszint – ide hárman tartoznak, Iker Casillas, Cristiano Ronaldo és Kaká – utáni fizetési kalap.

Modric áráról továbbra sem tudott megegyezni egymással az eladó Tottenham és a vevő Real Madrid. Bár amint arról tegnap spanyol hírforrások után beszámoltunk: a felek álláspontja egyre inkább közeledik egymáshoz.

A horvát légiósnak 2016-ig szóló szerződése van a londoniakkal.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik